2013.02.19. 16:00
A Karib-tengerre utaztak a zalai diákok
Zalaegerszeg - A Comenius program keretében a zalaegerszegi Kölcsey Ferenc Gimnázium hat diákja töltött néhány napot a Karib-tengeri St. Martin szigetén. Angol nyelven előadásokat tartottak, nemrég tértek haza.
A Kölcsey-gimnázium már harmadszor vesz részt a Comenius-program keretében iskolák közötti európai együttműködésben. A mostani, befejezéséhez közeledő projekt két évig tartott, a feladat pedig az volt, hogy elemezzék a résztvevők a népességmozgásokat egy adott területen, a népcsoportok keveredését, ennek kedvező hatásait és esetleges problémáit az iskolai életben. A zalaegerszegi gimnázium olasz, portugál és francia partnerekkel vett részt az együttműködésben.
- Magyarországon a migráció elhanyagolható, ezért mi más megközelítésben dolgoztuk fel a témát: a betelepüléseket és elköltözéseket történelmi vonatkozásokban vizsgáltuk, és foglalkoztunk a kisebbségek problémájával az iskolai életben - összegezte Tibola Katalin angol szakos pedagógus, a diákok kísérője.
Az együttműködés keretében a Franciaországhoz tartozó Karib-tengeri St. Martin szigetére utaztak a gimnazisták. Ide nem a migrációhoz kapcsolódó, hanem más témájú prezentációkat kellett vinni.
- Én arról tartottam előadást, hogy miért nehéz a külföldieknek megtanulni a magyar nyelvet. A reakciók alapján tetszett a hallgatóságnak - összegezte Offner Balázs.
- Én egy szótárat készítettem a diákok segítségével. A benne található több mint száz szóval meg tudja értetni magát egy külföldi Magyarországon - említette Szappanos Miklós.
- Az én témám a magyar kultúra volt, erről tartottam előadást - mondta Házi Bence.
- Én pedig egy rövid könyvet írtam arról, hogy a Magyarországra érkező külföldiek hogyan tudnak boldogulni például a hivatali ügyintézés során - osztotta meg a Zalai Hírlappal Zalavári Viktória.
- Hatalmas élmény volt eljutni erre a szigetre, mert bár nem utazok gyakran, a különböző nyelvek és kultúrák fanatikusa vagyok - vont mérleget a külföldi útról Trömböczki Napsugár, akit lenyűgözött a Karib-tengeri sziget multikulturális jellege, az ott lakók pozitív életszemlélete és közvetlensége.
- A Comenius-program fontos hozadéka, hogy a diákok megtanultak angol nyelven, a modern kommunikáció eszközeivel előadást tartani. Ez azért is hasznos, mert ha felnőnek, jó eséllyel nem országhatáron belül, hanem nemzetközi keretek között fognak dolgozni, s ilyen feladatokat is kaphatnak - emelte ki az együttműködés számos előnye közül Tibola Katalin.