Zalaegerszeg

2011.10.04. 17:24

Az önkormányzat kész volt a kompromisszumra, de nemet mondtak

Nem ördögtől való, hogy az önkormányzat bérleti díjat kért a kistérségi társulástól az irodahasználatért, reagált korábbi írásunkra Henczi Zoltán

Varga Lívia


- 2007-ben egy 125 négyzetméteres helyiséget bocsátottunk a Pacsa és Térsége Többcélú Kistérségi Társulás rendelkezésére, amelybe a víz, a villany, a szennyvíz és a fűtés is be volt vezetve, hiszen nem sokkal azelőtt még egy élelmiszerbolt működött ott -  mondja Henczi Zoltán, Pacsa polgármestere.  - Ahhoz, hogy elkezdődhessen a munka, egy frissítő meszelés is elég lett volna, a társulás azonban 4 millió forintot szavazott meg a felújításra. Pacsa nem tiltakozott ez ellen, ám nem is kérte ezt, azt azonban nem tudjuk, a 4-ből végül hogy lett 6 millió.

Henczi Zoltán hozzáteszi: nem ördögtől való, és nem is példa nélküli, hogy egy önkormányzat bérleti díjat kér egy olyan társulástól, amelynek maga is tagja. S a Pacsán működő Leader-csoport is fizet a rendelkezésére bocsátott helyiségért. A bruttó 100 ezer forintos díjból pedig azért lett 40 ezer, hogy a társulás lássa: az önkormányzat kész a kompromisszumra. A polgármester elmondta: a kérdést, hogy ki támogatja Pacsa bérletidíj-kivetési szándékát, 12:3 arányban vetették el a polgármesterek, s csak azt támogatták 14:1 arányban, hogy Felsőrajkra költözzön az iroda. Ezt is csak aztán, hogy Vigh László elnök közölte: 2012. december 31-gyel megszűnik a társulás. Henczi Zoltán szerint a cél egyértelműen az volt, hogy elvigyék Pacsáról az irodát.


Előző cikkünk:
Felsőrajkra költözik a Pacsai Kistérségi Iroda

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!