Zalaegerszeg

2011.09.20. 18:25

A család és az ifjúság

A családok megerősítése fontos eleme a kormány ifjúságpolitikájának és drogstratégiájának is, hangzott el a Zalaegerszegi Ifjúsági Kerekasztal keddi rendezvényén.

Szabó Judit

Második alkalommal zajlott le  a Zalaegerszegi Ifjúsági Kerekasztal Piknik a botfai Hűvös-kastélyban.

A résztvevőket Balaicz Zoltán alpolgármester köszöntötte, aki arról beszélt, hogy az önkormányzat mindig stratégiai kérdésként kezelte az ifjúság ügyét. Célja, hogy a fiatalok a városban maradjanak, itt találjanak munkát,   itt alapítsanak családot. A megnyitó során kitért rá, hogy  nemrég egy 79 millió forintos pályázatot nyert az önkormányzat   az Izsák ÁMK-val összefogva. A  pénz felhasználásával ifjúsági pontokat alakítanak ki több helyszínen.

A rendezvény a fiatalsággal foglalkozó intézmények és szervezetek képviselőinek egy évre visszatekintő beszámolójával folytatódott, majd Téglásy Kristóf, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium ifjúságügyi főosztályvezetője beszélt a kormányzat terveiről. Át akarják alakítani az egész ifjúságpolitikai rendszert, elérni, hogy a források közbülső lépcsők nélkül eljussanak oda, ahová szánják azokat. A főosztályvezető a kormányzat ifjúságpolitikai céljai között említette a fiatalok offline (interneten kívüli), értékalapú közösségeinek, valamint a családoknak a megerősítését. Mindez a készülő, új drogstratégiának is fontos eleme, mutatott rá, hangsúlyozva: a kábítószerezés a társadalmi problémákra adott rossz válaszként jelentkezik, az okokat kell tehát orvosolni. A tanácskozáson legnagyobb érdeklődést keltő és vitákat is kiváltó drogstratégiára visszatérünk.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!