Zalaegerszeg

2011.01.24. 16:13

Zalalövő megelégelte az elmaradásokat

A zalalövői önkormányzat hatékonyabban szeretne fellépni annak érdekében, hogy minden település kivegye a részét az iskola finanszírozásából, ahonnét akár egyetlen tanuló Zalalövőre jár.

Szabó Judit


Megelégelte Zalalövő vezetése, hogy néhány kistelepülés évek óta nem fizet a bejáró tanulói után.

Az oktatás finanszírozására nem elég az állami hozzájárulás, önkormányzati pénzre is szükség van. A város vezetése szerint úgy igazságos, ha a többletforrások biztosításából minden település kiveszi a részét, ahonnét diákokat fogadnak.

- Kilenc településről járnak hozzánk tanulók. Az intézményfenntartó társulás tagjai befizetik a hozzájárulást a bejárók után, de a többi önkormányzat, Vaspör, Zalacséb és Zalaháshágy nem. Kétmillió forinttól esünk el emiatt - jelezte Gyarmati Antal iskolaigazgazgató. -Évekig toleráltuk ezt a helyzetet, de ma már nem tehetjük, mert egyre nehezebb az iskola fenntartása.

Gyarmati Antal elmondta: tárgyalni szeretnének az említett önkormányzatokkal a hozzájárulásról, de ha nem járnak eredménnyel, kénytelenek lesznek jogi útra terelni az ügyet. Az iskolaigazgató (egyben az önkormányzat gazdasági bizottságának elnöke) szerint jó esélyeik vannak egy esetleges perben, mert volt már példa rá, hogy megítélt a bíróság hasonló elmaradást a felperesnek.

- Éveken keresztül bele sem nézhettünk a zalalövői iskola költségvetésébe, nem hívtak meg bennünket, amikor erről tárgyaltak. Minden évben közlik, hogy mennyit kellene fizetnünk, de nem látjuk tisztán, hogy miért akkora az az összeg, és mire költik a pénzt. A képviselő-testületünk ezért döntött úgy, hogy nem fizetünk hozzájárulást - ismertette a zalaháshágyiak álláspontját Büki József polgármester. Hozzátette: a községből Salomvárra is járnak tanulók. Az ottani önkormányzattól mindig megkapják a szükséges tájékoztatást, és ki is fizetik a kért pénzt.

Gyarmati Antal minderre úgy reagált: a költségvetés tárgyalására általában valóban csak a társulási tagokat szokták meghívni. Bár legutóbb a zalaháshágyiakat is invitálták egyeztetésre, de nem jöttek, mint ahogy az iskola informatikai nyílt napjára sem, ahol szintén lett volna alkalom beszerezni az információkat. Hangsúlyozta: megpróbálnak tárgyalásos úton előre lépni az ügyben.   


Zalalövő tavaly évi 70 ezer forint kiegészítést kért minden bejáró tanuló után. A legutóbbi ülésen hozott döntés szerint idén 100 ezer forintra tart igényt az iskolafenntartó társulásban részt vevő önkormányzatoktól. Más településektől az állami normatíva feletti teljes összeget kéri, ez 200 ezer forint körül lesz.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!