Zalaegerszeg

2010.10.26. 08:31

Ideiglenes buszvárót építenek a 76-oson, Nagykapornaknál

Ideiglenes buszvárót épít a nagykapornaki önkormányzat a 76-os főút mentén, a nyugati faluvégen. A létesítmény addig óvja majd az utasokat az időjárás viszontagságaival szemben, míg jövőre el nem készül a végleges váró.

Horváth A. Attila

A problémát helyi lakó vetette fel nemrég: mint mondta, a 76-os főút felújítása során elbontották a régi buszvárót, s azóta gyakran széllel, esővel kell dacolnia az utasoknak. Az állami útfelújítás beruházója, a Nemzeti Infrastruktúra-fejlesztő Zrt. érdeklődésünkre nemrég azt jelezte, hogy az új buszváró felépítése csak jövőre esedékes. Sifter Péter nagykapornaki polgármester azonban jó hírrel szolgált hétfőn:

- Néhány héten belül felállíttat az önkormányzat egy ideiglenes, fedett várót, ami addig marad majd a helyszínen, amíg a végleges el nem készül. Mobil létesítményt építünk, amit a későbbiekben a faluház mögött, pavilonként szeretnénk hasznosítani - mondta. Hozzátette: közösen választották ki a beruházó képviselőivel a végleges váró tervét, ám a létesítmény egy tervmódosítás miatt némi késéssel épülhet meg, pótközbeszerzést kell ugyanis kiírni a kivitelezésére. Az átmeneti megoldás jóvoltából addig sem kell ázniuk a várakozóknak, míg e folyamat lezárul.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!