2009.12.18. 07:27
Tudta? A versenykonytokban legalább három-négy hajszínnek kell szerepelni
A tipikus szalonfrizurához tartozó Marcell-hullám és tűcsipeszelés fél év gyakorlati oktatás után sem jelent kihívást a fodrásztanoncoknak.
- Az utóbbi tíz évben jelentős változások történtek a szakmában - mondta. - Az eddigi három esztendőig tartó oktatást az ötéves váltja fel. Ily módon a tizenegyedikes tanulóink már kétéves alapképzésen vettek részt, majd plusz három évig sajátítják el a szakmájukat, és csak eztán kapnak szakmunkás-bizonyítványt. Eközben két szintvizsgán kell majd megfelelniük, amikhez tanácsokkal látjuk el őket a mostani rendezvényünkön.
Rakosa Ferencné mesterfodrász először a kontykészítés fortélyait mutatta be. Kiderült, hogy a versenykontyokban többfajta hullámnak, s legalább három-négy hajszínnek kell szerepelni, ezek közül pedig a vörös, lila, szőke árnyalatai jelenleg a legtrendibbek .
A színkavalkád a modelleknél valóban látványos volt. Szabó Anita mint modell, és mint tanuló is bemutatkozott:
- Nem kifejezetten erre az alkalomra csináltattam a hajamat, mert már három éve ilyen - mesélte Anita, mikor extrém frizurájáról kérdeztük. - Egyébként fodrászgyakornokként is festeni szeretek legjobban, illetve extrém női stílust formálni.
A gyakorlati éveit szintén csak idén kezdő Sturm Márk inkább a hajvasalást részesíti előnyben. A rendezvényen persze vizsgakövetelményüket, a szalontechnikát, azaz tűcsipeszelést és a Marcell-hullám elkészítését ismertette.
- Nagyon sokféle frizurát készítettünk már a gyakorlati oktatás során. Az a véleményem, hogy így élesben tanulom meg igazán a szakma rejtelmeit - magyarázta Márk.