Ismét a legjobb kétszáz között

2024.05.14. 18:30

A MATE előrelépett a tavalyi eredményéhez képest

A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem idén is a 151-200. helyezést szerezte meg a világ egyik legelismertebb felsőoktatási rangsorában.

Péter B. Árpád

A legjobbak között. A Georgikon sárgulási ünnepségén az alsóbb évesek, a hagyományoknak megfelelően átvették a Georgikon zászlaját a búcsúzóktól

Fotó: PBÁ

Ezzel az intézmény újfent a világ legjobb 12 százalékába került a legfontosabb tudományterületén, a rangsorban betöltött relatív pozícióját pedig két százalékkal javította meg az elmúlt évhez képest.

– Nagy öröm számunkra, hogy Magyarországon ismét az első helyet értük el az agráriumhoz köthető egyetemek közül – fogalmazott dr. Gyuricza Csaba rektor. – A MATE 2030 stratégia keretében, tizenkét cselekvési terv mentén a továbbiakban is azért dolgozunk, hogy az évtized végére beérjük vagy akár megelőzzük legjelentősebb nemzetközi versenytársainkat. Céljaink eléréséhez új alapokra helyeztük az egyetem szerepfelfogását, így nem követni, hanem alakítani kívánjuk a változás irányát.

Az eredménylista alapján a MATE idei pozíciója a tavalyihoz képest további előrelépést mutat, ami annak is köszönhető, hogy erősödött az egyetem kutatási hálózata, valamint akadémiai és munkaerőpiaci hírneve. „Mindezek alapján ismét egy lépéssel közelebb kerültünk ahhoz, hogy a régió első számú agráregyetemévé váljunk”, részletezte dr. Gyuricza Csaba.

A végzett hallgatók idén is palotással búcsúztak a Georgikontól
Fotó: PBÁ

A felsőoktatási intézményeket minősítő brit Quacquarelli Symonds a napokban tette közzé aktuális ranglistáját, amelynek összeállításakor az agrár-tudományterületen összesen 1.236 egyetemet elemeztek, vizsgálva például a tudományos közleményekre eső hivatkozások számát, az oktatók publikációs tevékenységét és a nemzetközi kutatási hálózat kiterjedtségét is.

A magyar egyetemek közül a MATE-n kívül az Eötvös Loránd Tudományegyetem, a Semmelweis Egyetem, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, valamint a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem került be saját tudományterületén a legjobb kétszáz közé. Az agrártudományi rangsorban a Debreceni Egyetem a 251-300. helyen szerepel.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában