Zalaegerszeg

2009.03.27. 03:27

Új bevásárlóközpont épül

Zalaegerszeg - Újabb bevásárlóközpont nyílhat a városban, ezúttal a Hock János úton. Az egykori cserépkályhagyár területén épülő komplexum terveiről a napokban tárgyalt a tervtanács.

Zalai Hírlap

Az Éger Üzletközpontot több ütemben szeretné felépíteni a beruházó, az SPC Zalaprojekt Kft. Először egy autós bevásárlóudvart és egy kisebb Tesco áruházat létesítene több különálló üzlethelyiséggel, a későbbiekben pedig egy barkácsáruház és egy benzinkút elhelyezését tervezi az egykori cserépkályhagyár területén. Az autós bevásárlóközpontban várhatóan néhány ruházati üzlet, egy cipőbolt és egy drogéria lesz.



Az elképzelések szerint nagyjából így fest majd a megyeszékhely legújabb bevásárló-komplexuma
Látványterv: SPC Zalaprojekt Kft.

- A tervtanács úgy ítélte meg, az ingatlan alkalmas arra, hogy bevásárlóközpontnak adjon helyet. Lakóterületen kívül esik, az utolsó utca, a Helikon utca hátsó kertjeivel lesz szomszédos, amelyektől zajvédő fal választja el - ismertette Bertók Sándor főépítész. - A tervtanács pozitívumként értékelte, hogy a beruházó képviselői előzetesen egyeztettek a tervekről, s elfogadták, amit javasoltam. Ilyen volt például, hogy a parkoló fái ne a betonból nőjenek ki, hanem zöldszigetekből, az üzletek előtti gyalogosközlekedés fedett helyen legyen, a reklámfelületeket egységesítsék, a bejáratok előtti burkolatokat nemesebb anyagokból alakítsák ki, a Tesco homlokzatát ne pirosra fessék, és a kamionok ne a személyforgalom számára készülő parkolón keresztül töltsék fel áruval az üzleteket.

A Hock János útról a bevásárlóudvarba ötágú körforgalomból juthatunk el, melyet a beruházó épít. Ebbe a körforgalomba torkollik a gyűjtőút is, melyet a felszabaduló vasúti nyomvonal helyén tervez kialakítani az önkormányzat. Az új bevásárlóközpont első üzlete, a Tesco, várhatóan jövő áprilisban nyit.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!