SÉTA

2019.04.16. 15:00

Felebaráti szeretet

Amikor megláttam az idei etika érettségi témáját, ami a felebaráti szeretet, nem gondoltam, hogy valódi élménnyé válik számomra.

SÉTA

Célom volt, hogy utánajárjak, miként jelenik meg a felebaráti szeretet a zsidó–keresztény kultúrában. A két világvallás az európai civilizáció alapkövét rakta le, beemelte a szeretetet a legfontosabb értékek közé. A témáról a Hit Gyülekezete lelkészével és zsidó hitközségi elöljáróval beszélgettem. „A felebaráti szeretet a Tóra alapvető parancsolata”– nyilatkozta Márkus Sándor, a Szombathelyi Zsidó Hitközség elnöke.

A kérdésre, ki az én felebarátom, akit úgy kell szeretnem, mint önmagamat, azt a választ kaptam, hogy minden embertársunk. A szeretetünk ezért nem függhet a bőrszíntől, vallási meggyőződéstől, gondolkodásmódtól. A tisztelet, és a figyelem minden embernek kijár. A szeretetünket hétköznapi dolgokon keresztül is kifejezhetjük: végighallgatjuk a másik embert, tiszteljük a véleményét, segítünk, ha kell. A szeretetet bárki képes adni, olyan ajándék, ami nem kerül pénzbe, és mindenki szívesen fogadja.

Kis-Kádi Anna

Kölcsey-gimnázium

Zalaegerszeg

Címkék#séta

Ezek is érdekelhetik