Utazó

2010.01.20. 10:29

Téli mese lovasoknak

Hófödte réteken vágtatnak a lovasok, a hátasok mintha úsznának a fehér tengerben - a paták dobbanását elnyeli a mélységes tél. Napfényről, madárdalról álmodó őzek riadnak, ragadozó madarak suhannak tova a zsákmánnyal markukban, ahogy a hat ló végigszeli a hegyoldalt, a mezőket.

PLT

Pákozdról néhány órás túrával rengeteg természeti szépség elérhető, mesél útközben Endresz János, az egyik helyi lovastanya házigazdája. Az Ingókövek talán a leghíresebb képződményei a Velencei-hegységnek: egykor az izzó lávával együtt merevedtek meg, jóval a felszín alatt. Később, a földmozgások és az időjárás erodáló hatásának következtében a felszínre kerültek, ma pedig úgy néznek ki, mintha épp elgurulni készülnének. A Kocka-kő, a Pandúr-kő, az Oroszlánszikla, a Pogánykő, a Gyapjaszsák mind formájukról kapták nevüket. A napsütésben úgy emelkednek az ember fölé, akár a szürke óriások.

Jelzett turistaút szalad tovább az Angelika-forrásig, amelynek vize ugyan már kiapadt, a látvány kárpótolja a csobogó forrás hiányát. Odafelé keskeny csapáson visz az út, meredek szakadék mellett óvatosan léptetnek a lovasok, ide nem árt a tapasztalat.

A fenyvesből kiérve már látni Nadap községet, innen nem kell sokat lovagolni a szintezési ősjegyig. A 19. században emelt kőobeliszk Magyarországon a tengerszint feletti magasság meghatározásának alappontja. Azért itt található, mert a Velencei- hegység a Kárpát-medence legöregebb és legstabilabb képződménye, a kő tehát nem könnyen mozdul el a helyéről.

A Nadap fölé magasodó Meleg-hegy tetejére érve, 351 méteres magasságból gyönyörű panoráma tárul a fáradt lovasok elé. A Velencei-tó innen olyan, mintha az angyalok hullatták volna a tájra könnycseppjeiket.
Visszafelé rövidebb úton haladnak, Pákozd felé kanyarodva a hegyről a Bella-tó irányába ügetnek a hátasokkal. A kocsinyomnyi utat akácok szegélyezik, az ágakról le-lepottyan egy-egy hókupac. A távolból kacagó csengettyű hallatszik: "száncsengő csing-ling-ling, tél csendjén halkan ring..." Patadobogás közeleg, s a kanyarban felbukkan két fekete ló, "kop-kop-kop nyolc patkó" - akár a Weöres Sándor-versben.

Mögöttük jókora szán, s azon sok-sok sivalkodó gyerkőc. Klusoczki Imre viszi körbe a faluban a kölyköket a több mint ötvenéves faszerkezeten. A vén szán jól bírja - meséli Imre bácsi -, ami szerencse, mert ma már nem lenne olyan szakember, aki újat építene. Régen mindennapos volt a munka, a közlekedés a lovakkal, s néha még a modern világban is hasznosabb volt az autóknál. Amikor 1986-ban akkora hó szakadt az országra, hogy - szó szerint - befagyott a forgalom, csak Klusoczkiék lovas szánja haladt az M7-es autópályán.
A lovakra nem kell hólánc. Ma ritka, ha olyan szép hóesésre virrad, hogy érdemes befogni a 15 éves Robit és az 5 éves Bogárt a szánkó elé.

A leereszkedő nap narancssárgára színezi a tájat, ideje hazafelé indulni. A túrázók elléptetnek a két izmos szánhúzó mellett, s búcsúzóul még egy pillantást vetnek a tóra, mielőtt az est kékbe öltöztetné a dombokat. Még pár perc, s a Hold mintha ezüstport szórna az ösvényre  a lovasok leereszkednek a hegyről, s lassan hazaléptetnek. Mögöttük összezárul a csönd, s legördül a sötétség függönye.

Ezek is érdekelhetik