Utazó

2009.04.01. 08:57

A délibábos Hortobágyon

Sose hittem volna, hogy tősgyökeres dunántúliként, a Balaton és az őt övező hegyek rajongójaként egyszer levesz a lábamról a síkság. A végtelen pusztaság, ahol az ég összeér a földdel és ahol a gémeskút, a délibáb, a csikós, a gulyás meg a pulikutya együtt nem reklámfilm, hanem valóság. Két nap a Hortobágyon akkora élmény volt, hogy ma is visszavágyom.

PLT

Ki gondolta volna, hogy a mondás: "Tanulj tinó, ökör lesz belőled" a Hortobágyról származik? És ráadásul szó szerint igaz is. Ahhoz ugyanis, hogy a nehéz teher húzásához a szekér elé négy vagy hat ökröt befogjanak és azok ne szaladjanak szét, bizony az állatnak is komoly tudásra kell szert tennie. A gulyások, a nagy tanítómesterek ma is nagy gonddal foglalkoznak a tinókkal. Meg a kíváncsi látogatókkal. A Hortobágyi Nemzeti Parkba a háborítatlan természet látnivalói évente több százezer turistát vonzanak, köztük sok iskolás gyereket is, akiknek életre szóló élmény a puszta sok-sok látványossága. Közülük természetesen az egyik fő attrakció a hatökrös szekér, amihez hasonlót aligha látni másutt az országban.

A Hortobágyra az M3-as felől, a 33-as úton érkezünk autóval, s bár már hosszú kilométereken át lapos volt a táj és érezni lehetett a puszta leheletét, a helyszínre megérkezést a kilenclyukú híd teszi bizonyossá. Az útikönyv szerint ez Európa leghosszabb kőhídja.  Mellette a képeslapokról jól ismert, az 1781-ben, eredetileg barokk stílusban épült Hortobágyi Csárda, és mellette a látogatóközpont. Túravezetőt is kapunk, a Hortobágyon vezető nélkül nem nagyon lehet bóklászni, de nem is tanácsos, hiszen a gulyának, rackanyájnak naponta meghatározott útvonala van, amit nem lenne szerencsés keresztezni. Túravezetőnk kinézi belőlünk a nyeretlen kétévest, és a bakról hátrafordulva aprólékosan elmagyarázza, hogy a pej lónak fényes aranybarna a szőre, a sörénye pedig fekete, de létezik még deres és fakó is. 

Majd jön a tankönyv következő fejezete: a Hortobágy Magyarország legtágasabb legelőterülete, egyben Közép-Európa legnagyobb füves és szikes pusztája. A Hajdúság és a Tisza folyó között terül el, az 1840-es években, a Tisza szabályozásakor alakult ki. A Hortobágyon ma is őshonos állatok és növények élnek, az itt élő emberek máig megőrizték az állattenyésztés, a pásztorkodás, lótenyésztés, halászat és őshonos állattartás ősi mesterségét. Korábban ötven település volt ezen a tájon. Most viszont csak a puszta, amerre a szem ellát. Kezdem érteni Petőfit.
Előttünk a távoli horizontig elvétve egy-egy facsoport, dereng valahol messze egy gémeskút. Nyaranta, a nagy melegben állítólag ma is gyakori a délibáb. Van úgy, hogy egyszerre több is megjelenik az égbolton. A szivárvány meg szinte mindennapos. Hatalmasak a távlatok, hihetetlen kék az ég, aztán egyszer csak összeér a földdel. Meglepően lenyűgöző a látvány.

A Hortobágyi Nemzeti Park egyébként hazánk elsőként létrehozott kiemelt természetvédelmi területe, több mint 80 ezer hektáron terül el, 1999 óta a Világörökség része. A parkot 1973-ban alapították, tehát több mint harmincöt éve tudatosan óvják egyedülálló értékeit. A füves-szikes, ritka facsoportokkal, bozótossal tarkított táj több mint 230 védett madárfaj élőhelye, tíznél több halastava van, három észak-déli irányban. A szikes szárazságot egy jelentősebb vízfolyás, a pusztát középen átszelő Hortobágy folyó és a nemzeti park határán a Keleti- és a Nyugati-főcsatorna enyhíti. A Hortobágyi Nemzeti Park teljes egészében UNESCO Bioszféra Rezervátum, egyharmada pedig nemzetközi jelentőségű vizes élőhely, amelynek védelmét a Ramsari Egyezmény külön biztosítja.

Mi pedig első állomásként a ridegen tartott mangalicafalkát kereshettük fel, és rögtön meg is etettük őket a turistáknak gondosan odakészített zabbal. Az éhes disznók mohó csámcsogása messzire elhallatszódhatott, mert rohanva érkeztek a kerítéshez a rövidszarvú házikecskék és hangos iázással a szürke szamarak. A földút másik oldalán pedig ott figyelt a ménes - betöretlen, gyönyörű, fényes szőrű, érzékeny, majdnem vad lovak, mint megtudtuk - ők a nóniuszok. Az egyenként számon tartott állatok hátán ott seblett a "billog", a beégetett jelek alapján a hozzáértők pontosan meg tudják állapítani a ló származását. Vezetőnk elárulta, a Hortobágyon igazi vadlovak is élnek, sőt, farkasok, toportyán férgek és vadszamarak is - de arra a területre a turista még vezetővel sem teheti be a lábát.

Gazdagon töltekezve információval észre sem vettük, hogy már a csavart szarvú, speciális magyar birkák felségterületére érkeztünk. A pásztor kint lakik velük a pusztában, csak télen tereli karámba őket. A rackanyáj bégetése elnyomja az emberi szót, de rövid is a túrára szánt idő, már vár a szomszédos legelő, ahol villanypásztorral körbekerítve az igazi szürkemarhagulya delel. Körülöttük a mérgesen csaholó kutyák ősi terelő ösztönnel tartják egyben az állatokat, nem engednek elkóborolni egyet sem közülük.

A csúcspont a bivalycsorda - gondoltuk -, felejthetetlen, ahogy a hatalmas testű, egyáltalán nem barátságos, ám nyugodtnak látszó állatok dagonyáztak. A tetőpontot mégsem ez, hanem a csikósok látványos ostorpattogtatós lovasbemutatója, amelynek végén a bátraknak prémiumban is része lehetett: aki bírt, "fölpattant" egy ló hátára. Majd jött egy kis ugribugri barátságos nyihaha, akiről kiderült, hogy öszvér, apja ló, anyja egy megtévedt szamár volt.
A kirándulás útvonala egyenesen a pusztai kocsmához vezet, nincs kitérő, és menetrendszerűen érkezik a hortobágyi szél ellenszere, a kupica mézes pálinka.

Másnap a Hortobágyi Látogatóközponthoz vettük az irányt, és másfél órás tárlatvezetésen belemerültünk a Hortobágy állat- és növényvilágának csodáiba, majd benéztünk a Pásztormúzeumba, a Körszínbe, és közelről megcsodáltuk a kilenclyukú hidat. Végül a falutól hét kilométerre található hortobágyi halastavi tanösvényen kisvonatoztunk végig. A túra egy magasleshez vezetett, ahonnét távcsövön elénk tárult élőben az a sok gyönyörű, különleges madár, amelyeket addig csak képen láttunk.
A pásztorok azt mondták, ők sosem unják meg a pusztát. Meg kell nézni, hogy  meg tudjuk érteni, miért is.

Ezek is érdekelhetik