Sportvilág

2015.06.13. 22:26

Le Mans napja

Ezen a hétvégén beteljesedik az autósport Grand Slamje: a Forma–1-ben már megrendezték idén a csúcseseményt, a Monacói Nagydíjat, mint ahogy az IndyCar-mezőny is járt a maga szentélyében, az indianapolisi 500 mérföldes viadalon.

Varga Andor

Most a Le Mans-i pályán a sor, ahol egy harmadik műfaj előadása zajlik: szombat délutántól vasárnap délutánig tart a legendás 24 órás verseny. A három, emblematikus jelentőségű viadal közül hazánkban talán utóbbi borzongatja legkevésbé az autósport híveit, pedig jelentőségéről kár lenne vitába kezdeni. Le Mans az a helyszín, ahol egykor az autósport bölcsője ringott: itt már a 19. században is rendeztek viadalokat, amikor bizonyos Peugeot- meg Renault-fivérek még versenyzőként voltak a mezőnyben. A magyar vonatkozás, a győztes Szisz Ferenc személye miatt nyilván sokan tudják, hogy a sporttörténelem első Grand Prix-versenyét itt futották 1906-ban, a 24 órás viadalok históriája pedig 1923-ban kezdődött. A műfaj legjobbja a márkák tekintetében a 16-szoros győztes Porsche, pilótaszinten pedig az a dán Tom Kristensen, aki 9 siker, valamint tavalyi 2. helye után éppen most vonult vissza. De nélküle is maradt bőven kiváló versenyző a mezőnyben, a szervezők újabban azon vannak, hogy a Forma–1 révén ismertté vált sofőröket csábítsanak Le Mans-ba. Webber, Heidfeld, Hülkenberg, Wurz – olvasható az idei rajtlistán, amelyen 56 autóban 168 sofőr sorakozik. Egyszer talán egy Szisz Ferenc-utód is lesz még közöttük.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!