Sportvilág

2006.09.08. 02:28

Marion Jones: negatív!

New York (mti) - Nem várt fordulatot vett Marion Jones sztáratléta doppingügye: a sydneyi olimpia háromszoros aranyérmesének B próbája negatív lett, így nem vár rá eltiltás!

Mórocz Zsolt

New York (mti)

- Nem várt fordulatot vett Marion

Jones sztáratléta doppingügye: a sydneyi olimpia

háromszoros aranyérmesének B próbája negatív lett, így nem vár rá eltiltás!

- Extázisban vagyok! Mindig is hangoztattam, hogy nem élek tiltott teljesítmény-fokozó szerekkel - mondta Jones, akinek az első, június 23-án elvégzett tesztje pozitív lett, miután szervezetében állóképesség-javító eritropoetint (EPO) találtak. Jones edzője, Steve Riddick korábban úgy nyilatkozott, az életére megesküszik, hogy tanítványa nem szed EPO-t, ennek ugyanis állítása szerint a sprinterek esetében nincs semmi értelme.Helmut Diegel, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség alelnöke kijelentette, amennyiben az amerikai klasszis indulni akar a hétvégén Stuttgartban sorra kerülő Világdöntőn, akkor megteheti, hiszen újra tisztának számít.Az ebben az idényben 100 méteren a világ hat legjobb idejéből hármat elérő kiválóság jogi képviselője, Howard Jacobs szerint az eset tökéletesen illusztrálja, miért nem szabad nyilvánosságra hozni az A próbák eredményeit.- Az az igazság, hogy nem is azon voltunk meglepődve, miszerint a B próba negatív lett, hanem azon, hogy az első teszt eredménye lett pozitív. Miért jó az, hogy közzéteszik, kinek pozitív az A próbája? - fogalmazott Jacobs.Jonest és barátait leszámítva senki nem várt ilyen fordulatot.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik