Sport

2016.12.28. 17:35

A KVSE minden korosztályban elismerte a legjobbakat

A Kanizsa Vízilabda SE évzárója keretében elismerésben részesítette az év során az egyes korosztályok pontvadászataiban kiemelkedőt nyújtó sportolóit.

Kühne László

Az OB I B-s csapatukból az év legjobb játékosa dr. Kaszper Gábor lett, míg legszorgalmasabb vízilabdázójuknak a felnőttek között Szepesi Bence bizonyult. Az OB II-ben szereplő együttesükből Kocsmár Dominik és Lóránt Ádám produkált kiemelkedőt.

- Az OB I B-ben szereplő együttesünk számára nehezebben indult a szezon, aztán kiegyenesedtünk és ezzel a játékosállománnyal joggal reménykedhetünk abban, hogy csoportjában az első négy között végez, ami a felsőházi rájátszást jelentené - állapította meg Balázs László, a KVSE elnöke.

A felnőtteknél dr. Kaszper Gábort (fehér sapkában) választották meg az esztendő legjobbjának Fotó: Szakony Attila

- Az OB II-es csapat idén elsősorban már ifjúsági játékosokat foglalkoztat, a serdülő és gyermek korosztályos együtteseinktől pedig a tavalyi szereplést, vagyis a Nyugati-csoport negyedik pozícióit szép eredménynek könyvelhetnénk el. A legkisebbeknél a hangsúly azon van, hogy roppant lelkesek és bízunk abban, hogy a sportág szeretete sokáig kitart esetükben is, akkor pedig többen közülük sokáig juthatnak.

A serdülő (2000-2001) csapatból 2016. év legjobb játékosa Kovács Ábel lett, de kiemelkedőt nyújtott Vlaszák Flórián is. A gyermek I korosztályos (2002-2003) együttesből Varga Dániel lett a legjobb játékos, mellette kiemelkedőt nyújtott Horváth Ákos, Mező Bence és Pécsi Gábor. A gyermek II-ből (2004-2005) Kovács Pétert választották a legjobbnak, de elismerést kapott Lőrincz Ádám, Gether Dávid, Tuboly Botond, Lanc Gabriella, Szirtes Berta és Tuboly Álmos is.

A Baby A" bajnokságban játszó csapatból Szirtes Bátony lett a legjobb, a legszorgalmasabbnak Varga Ábel, N. Horváth Mátyás, Bátorfi Balázs és Czender Csaba bizonyult.

A Baby B" bajnokságban a legjobbnak járó kupát Sneff Botond kapta, a legszorgalmasabbnak pedig Bukovics András, Novák Patrik, N.Horváth Zsigmond és Veit Márton bizonyult.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!