Sport

2016.07.15. 15:10

Móricz Kupa - Három egymást követő hét végén zajlanak a küzdelmek

Nagykanizsa - Szombaton délután rajtol a nagy hagyományokra visszatekintő kiskanizsai utcák, terek kispályás labdarúgó-bajnoksága, a 43. Móricz Kupa.

Kühne László

A szombati első párosítást a városrész műfüves pályáján 17 órakor rendezik, és a küzdelmek késő estig tartanak, majd vasárnap reggel 8 órától folytatódnak.

A tavalyi döntő egyik pillanata. Az idén is jó szórakozást nyújthat az érdeklődőknek a több mint 40 éve zajló torna  (Fotó: Archív/Gergely Szilárd)

Ugyan lehet, hogy az utóbbi időkben a torna mezőnye szűkült, de presztízse változatlan. Idén az első hét végén a felnőttek és az öregfiúk feszülnek egymásnak, előbbieknél a címvédő Bajcsai utca I, a Bajcsai utca II, a Bajcsy-Zsilinszky utca, a Körmös utca, a Malomkert, a Nagyrác utca, a Pivári utca, a Szepetneki utca alkotja a mezőnyt, míg utóbbiaknál a Bajcsai I, a Bajcsai II, a Felsőtemető utca és a Varasdi utca van az indulók között. Mindkét mezőnyben körmérkőzéses rendszer lesz, a felnőtteknél aztán az eldöntőben az első a negyedikkel, míg a második a harmadikkal mérkőzik a fináléért, a vesztesek pedig a harmadik helyért mennek. Az ifjúságiaknál van még két együttes, ők a későbbiek során mutatkoznak be.

S ha már a későbbiek szóba kerültek, lesz játéknap július 23-án, szombaton és július 24-én, vasárnap is, a kupa küzdelmei pedig előreláthatólag július 31-én, vasárnap zárulnak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!