Sport

2016.05.09. 12:30

ZTE FC: a megfontoltság diadala

Zalaegerszeg - Igazi ki-ki meccset vívott a labdarúgó NB II-ben a ZTE FC és a Gyirmót FC vasárnap, még akkor is, ha a két csapat helyzete nem azonos. Viszont mindkettő győzni akart és kellett volna neki a megfogalmazott céljai eléréséhez. Most az egerszegiek nyertek, ami nagy fegyvertény.

Kerkai Attila

Ráadásul a 3-0-ás siker magabiztosnak is mondható, s minthogy a listavezető és a bajnokcsapat ellen született meg, a hazai pálya ellenére is a bravúr kategóriájába sorolható. A ZTE FC szakvezetője, ifj. Mihalecz István a mérkőzés után beszélt arról, hogy túl kellett lépniük az előző heti hazai vereségen.

- Azt lehet érzékelni, hogy fontos lehet néhány labdarúgóm életében ez a bajnokság, hogy merre indul el futballpályafutásuk. Ez lelki teher is, ezért örülök, hogy a bajnokcsapatot vertük meg, s elhittük, hogy ez is lehetséges - mondta a szakvezető.

Akit megkérdeztük arról is: nem volt-e kockázatos becserélni Anatolis-Alexis Sundast, aki a tavasszal még nem jutott szóhoz.

- Simonfalvi Gábor a héten sérüléssel bajlódott, s mérkőzés közben ez újult ki neki. Mást nem tudtam már akkor arra a posztra vezényelni - hangzott a válasz.

Króner Martinhoz lép ifj. Mihalecz István vezetőedző a találkozó után. Biztosan nem szúrta le... Fotó: Katona Tibor

A ZTE FC sikerének titka a jó taktika választása volt. Mert a Gyirmót annál jobb csapat, minthogy érdemes lenne „lerohanni”, hiszen ez túl nagy kockázat lett volna. A zalaiak megfontolt futballja végül diadalmaskodott, hiszen a Gyirmótot ügyesen lassították le, a támadásaikban pedig benne volt a gól, sőt három is.

És egy kiállítás. Nem sokszor fordul elő, hogy a piros lapot kapott játékost ennyien dicsérjék. Króner Martin megoldásában viszont éppen az a megfontoltság köszönt vissza, mint csapata futballjában, amikor a 85. percben 2-0-ás vezetésnél a kilépő Vasst utolsó emberként felvágta, és villant a piros lap.

- Nem, nem, senki sem szidott le, ez tűnt a legjobb megoldásnak - elevenítette fel a védő a jelenetet, amikor megkérdeztük, volt-e bárki, aki hibaként rótta fel neki a pirosat. - Teljesen tisztán lépett ki a gyirmóti fiú, elfutott mellettem, s akkor már tudtam, hogy mit fogok tenni. Tiszta gólhelyzet volt, ha belövi 2-1, és a hosszabbítással akár még tíz perc is vissza lehetett volna. Ki tudja, milyen energiát adott volna ez a Gyirmótnak. Kétségtelen, hogy számomra rosszul jött ki, hiszen most kerültem vissza a kezdőbe, és azonnak ki is kerülök, hiszen eltiltanak. Ám most nem ez volt a fontos, hanem a győzelem, bármi áron. A Gyirmót tele van jó játékosokkal, az volt a taktikánk, hogy álljunk vissza és kontrázzunk pontosan. Rossz periódus állt a csapat mögött, de ez a siker most lökést adhat, hiszen versenyben maradtunk a feljutásért.

A ZTE nagyon akart nyerni, de a Gyirmót is, hiszen be akarta biztosítani matematikailag is a bajnoki címét. Az, hogy mennyire így volt ez, testközelből tapasztaltuk, hiszen a kisalföldiek eltiltott szakvezetőjét, Bene Ferencet éppen a sajtóhelyre „száműzték”, s onnan nézte végig a találkozót. Nos, tanúsíthatjuk, nem volt boldog, ráadásul egymás után másodszor kapott ki csapata.

A ZTE FC szombaton (19.00) a Szegedet fogadja. Ez a mérkőzés - és a bajnokságból hátralévő összes többi - pontosan ugyanolyan fontos, mint volt a vasárnapi.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!