Sport

2015.10.06. 17:10

A Kanizsai Vadmacskák hazai pályán, szerdán kezdenek az amatőr NB I-ben

Nagykanizsa - Szerdán 18.30 órától a Kanizsai Vadmacskák SE női kosárlabda együttese is megkezdi bajnoki szereplését az amatőr NB I Nyugati csoportjában, Zsámár Krisztián csapata a Szombathelyi Egyetem SE-t látja vendégül.

Kühne László

Bő két hete a kanizsaiak egy nemzetközi torna keretében éppen a vasi megyeszékhelyen győzték le a SzoESE-t, ezúttal pedig rögtön a bajnokságban velük kezdhetnek.

- Két hét alatt sok minden változhat, javulhattak is, ennek ellenkezőjét azért hadd ne feltételezzem - fogalmazott mosolyogva a nagykanizsaiak trénere. - Szóval óvatosan bánjunk azzal a megszerzendő győzelmünkkel, ellenfelünknek amúgy is bő a kerete, tehát nem hiszem, hogy könnyű dolgunk lesz.

Zsámár Lili (balról), a Vadmacskák játékosa a legutóbbi szombathelyi tornán védekezik a SzoESE játékosával szemben Fotó: Unger Tamás

Az örök kérdés, vagyis hogy mire tájolták be a KVSE-t, azaz milyen szerepet tölthet be a bajnokságban, sem maradhatott ki a sorból, Zsámár Krisztián azonban kellő óvatossággal fogalmazott.

- A csoportunkban az 1-4. hely egyikét jó lenne megszerezni, véleményem szerint az már remek lenne. Elég sok fővárosi együttes van ezúttal is nyugaton, illetve ez az osztály amúgy is olyan, hogy gyorsan cserélődnek ki csapatok. Az utánpótláskorú játékosok jönnek-mennek, így a keretek szempontjából okosabbak csak néhány kör után leszünk.

S ha már a keretek változásáról szó esett, ez Nagykanizsán nem kardinális kérdés, de...

- Nagy Dóra sérüléssel bajlódik, ugyanakkor számolunk viszont az alsóbb korosztályokból Bánhegyi Beatrixszal, Bársony Rékával, Horváth Ninellel, Kováts Nikolettel, Pál Fannival, Scheiber Eszterrel és Zsámár Lilivel az előttünk álló bajnoki idényben.

Ezek is érdekelhetik