Sport

2015.09.11. 18:49

Nemzetközi mezőny - Kvalifikációs pontokért tekernek Kanizsán

Nagykanizsa - Vasárnap a nagykanizsai Csónakázó-tó mellett kialakított kerékpár-pályán rendezik az Eliminatour Kanizsa Nagydíj olimpiai cross kategóriás (XCO) versenyét, mely idén is nemzetközinek számít.

Kühne László

A kanizsai hegyikerékpáros krosszpályán rendezendő viadalon az előzetes tervek szerint már a délelőtt folyamán 12 kategóriában, illetve korcsoportban rajtolhatnak majd a résztvevők. Az előzetes program szerint a legkisebbek, vagyis az U9-es korosztály kerekesei 10.15-kor indulhatnak, aztán következhetnek a további kategóriák képviselői. Az úgynevezett master és elit kerekpárosok 13.30-kor, illetve 15 órakor vágnak neki a pályának.

- A nemzetközi verseny úgymond kettes minősítésű, ami azt takarja, hogy hány olimpiai kvalifikációs pontot is lehet szerezni vele a helyezetteknek - mondta Simonyi Csaba, a kerékpáros viadal szervezőinek részéről. - A mezőny ezúttal is nemzetközi lesz, hiszen a magyarok mellett neveztek már horvátok, olaszok, szlovákok és ukránok is a kanizsai megmérettetésre.

Az esemény a versenyek mellett számos kísérőprogramot is magában foglal, így az érdeklődőknek érdemes lesz kilátogatniuk a Csónakázó-tóhoz.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!