Sport

2015.08.12. 09:46

Tekézők felkészülése - Az 51. Göcsej Kupát a hét végén rendezik

Zalaegerszeg - Jóllehet a hét végén lesz a pályára lépések zöme, de az 51. Göcsej Kupa nemzetközi tekeversenyen kedden a ZTK-FMVas már túljutott a maga penzumán, s most már a többieken a sor, hogy túlszárnyalják, persze, ha tudják. .

Kerkai Attila

A Zala Megyei Tekézők Szövetsége az idén 51. alkalommal rendezi meg a tekézők Göcsej Kupáját, amely a legrégebbi kupának számít a megyében. A ZTK-FMVas férfi csapata ugyan kedden már ledobott , ám az igazi csatározásokra szombaton és vasárnap kerül sor az egerszegi Városi Sportcentrumban.

A hagyományos nemzetközi női-férfi csapat és egyéni tekeverseny célja most az, ami a múltban volt, vagyis a következő bajnoki küzdelmekre való felkészülést biztosítja a csapatoknak, és persze lehetőséget ad sportkapcsolatok ápolására. A Göcsek Kupa hosszú évek során fejlődött és alakult át dunántúli versenyből nemzetközi eseménnyé, erőpróbává, melyre a meghívott csapatok, versenyzők szívesen jönnek.

Az idén is lesznek külföldi vendégek, így a horvátországi Csáktornyáról két csapat is indul, de lesz még további horvát résztvevő is. A zalaiak közül a ZTE-ZÁÉV TK Szuperligában szereplő együttese mellett a férfiaknál a Lauf B-TK, a Zalakaros, a Nagykanizsa és a Lovászi is indul.

A küzdelmek tehát szombaton 9 órakor kezdődnek és az esti órákig tartanak, majd vasárnap reggeltől folytatódnak a 13 órakor tervezett eredményhirdetésig.

A versenyen külön díjazzák az NB III-ban és az NB II-ben szereplő legjobb csapatokat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!