Sport

2015.04.02. 13:34

Torna diákolimpia: harmadik a Hevesi

Zalaegerszeg - A budapesti Tornacsarnokban rendezett tornászok diákolimpiai döntőjében, a nem igazolt kategóriában a kanizsai Hevesi iskola egy érmet szerzett, de az egerszegi Liszt iskola csapatai is kitettek magukért.

Kerkai Attila

A B-kategória országos döntőjébe jutott Zalából az egerszegi Liszt iskola, és a kanizsai Hevesi iskola. A Liszt diákjai a lányok versenyében már azzal nagy sikert értek el, hogy bejutottak az országos döntőbe, melyben helytálltak, hiszen a mezőny első felében végeztek, s az I. korcsoportban majdnem sikerült a dobogóra is állniuk. A Hevesi iskola fiú csapatának ugyanez sikerült, hiszen az I. korcsoportban bronzérmesek lettek a dél zalaiak.

A Liszt iskola diákjait Babos Sándorné, a Hevesi fiataljait Ramocsa Krisztián és Takács András készítették fel.

Torna diákolimpia országos döntő, B-kategória. A zalai eredmények. Leányok. I. korcsoport. Csapat: 4. Z. Liszt iskola (Óházy Julianna, Szabó Léna, Kovács Lili, Katarzsinszky Réka, Belák Luca, Vincze Virág). Egyéni: 5. Belák Luca (Liszt). II. korcsoport. Csapat: 7. Z. Liszt iskola (Antal Sára, Bali Krisztina, Balogh Anna, Gyenese Zsófia, Molnár Mira, Salamon Lili). III-IV. korcsoport. Csapat: 6. Z. Liszt iskola (Antal Virág, Hidvégi Benita, Kiss Sarolta, Jámbor Petra, Aczél Annamária, Anti Dóra).

A zalaegerszegi Liszt iskola leány csapata már az országos döntőbe jutással nagy sikert ért el. Fotó: Kerkai Attila.

Fiúk. I. korcsoport. Csapat: 3. Hevesi Sándor Általámos Iskola Nagykanizsa (Karádi Marcell, Kósi Olivér, Kun Ádám, Bacsi Csongor, Szijártó Levente, Takács Soma). Egyéni: 5. Szijártó Levente (Hevesi).

A nagykanizsai Hevesi iskola I. korcsoportos, bronzérmes fiú együttese. Fotó:Kerkai Attila.

III-IV. korcsoport. Csapat: 7. N. Hevesi iskola (Horváth Bence, Kocsis Áron, Kütsön Márk, Moór Máté, Szever Adrián Attila).

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!