2013.05.07. 14:17
Jorkyball: meglepetés vb-ezüst
Zalaegerszeg - Európában talán már nem is annyira, ám idehaza, így Zalában még fiatal sportágnak nevezhető a jorkyball, azonban máris van világbajnoki ezüstérmünk. Méghozzá az egerszegi Bánhegyi Miklós és Fregán Attila révén, akiknek érdemes volt Krakkóba utaznia.
A felvezetésből kiderül, hogy az idén Lengyelországban rendezték meg a jorkyball világbajnokságot és a Zalaegerszegi Jorkyball Klubban sportolók is eljutottak a krakkói viadalra. Egyikükkel, Mazzag Andrással vettük át a sportági sajátosságokat, hiszen nem a hagyományos szisztéma szerint zajlik például egy világesemény sem.
A zalaegerszegiek csoportképe
Bárhegyi Miklós a kupával, mellette az alapító, Gilles Paniez és Fregán Attila. Fotó: Mazzag András
- Magyarország válogatottjával is részt vett a viadalon, de a jorkyball-licenccel rendezkező klubok is nevezhetnek - mesélte. - Tulajdonképpen a világbajnokságon két kupasorozatot rendeznek: vannak a válogatottak, és a klubok számára kiírt Golden Cup. Mi ebben indultunk, méghozzá Zalaegerszegről két csapattal.
Ez utóbbi sorozatban sikerült döntőt játszania Bánhegyi Miklósnak és Fregán Attilának, akik közül előbbi mesélt élményeiről. Másodszor vett részt világbajnokságon: tavaly még csak szettet sem nyertek, most pedig éremmel tértek haza. Mi ez, ha nem dinamikus fejlődés?
- Csoportunkból annak ellenére, hogy az olasz és francia csapatok számítanak a legjobbaknak és velük is találkoztunk, a második helyen jutottunk tovább - hallottuk Bánhegyi Miklóstól. - Aztán jött egy újabb siker és az elődöntőben egy szicíliai együttest is megvertünk, így a fináléba kerültünk. Ott egy belga csapat vert meg bennünket, de az az igazság, hogy elfáradtunk. Mindegyik csapat három-négy főből állt, de a pályán csak ketten lehetünk, mi viszont lenyomtuk csere nélkül a meccseket. Én három esztendeje ismerkedtem meg ezzel a sportággal, s ami megfogott benne, az abszolút sportszerű játék. Talán ezért is, így 48 évesen a 15-20 évvel fiatalabbakat is fel tudom venni a versenyt. Pörögni kell, viszont a rutinnal lehet bizonyos dolgokat kompenzálni.
Ám ne feledkezzünk meg a másik zalaegerszegi alakulatról sem. A Mazzag András, Rohonczi Tamás, Simon Ádám, Molnár Bence összetételű együttes a csoportjából továbbment, de aztán kiestek, viszont a fiúk ezt is úgy értékelik: jó szereplést tudnak maguk mögött az erős mezőnyben. Jövőre pedig újra megpróbálják, hiszen úgy tűnik, érdemes.
Dél-európai uralom
A jorkyball alapítója, kitalálója egy francia úriember, bizonyos Gilles Paniez, aki most is ott volta világbajnokságon. Huszonöt esztendeje álmodta meg a futball ketrecváltozatát, nem véletlen, hogy a mediterrán országokban népszerű leginkább, és az eredményesség terén is francia és olasz hegemónia uralkodik. Viszont mi magyarok is beleszólunk olykor a nagyok dolgába: a magyar válogatott Portugáliát legyőzve lett harmadik.