Sport

2013.02.25. 18:17

Vízilabda-torna Nagykanizsán: Budára került a „vizes kupa”

Nagykanizsa - A hétvégén került megrendezésre Nagykanizsa uszodájában a XVII. Víz Világnapi Vízilabda-torna, melyen fővárosi siker született.

KL

A  házigazda Heat Group Kanizsa mellett a szintén OB I B-s HPVK-ESMTK, és a Hegyvidék-YBL WC, valamint a szlovén Branik Maribor együttese vett részt.  A kanizsaiakkal a bajnokságban egy csoportbeli ESMTK rögtön meg is tréfálta a vendéglátókat, hiszen találkozójuk végén a fővárosiak örülhettek a 9-8-as sikernek. A több játékosát is nélkülöző kanizsai együttes a következőkben javítani tudott, mivel az YBL WC legénységét 14-12-re győzték le, majd következhetett a Maribor elleni találkozó. Azon a KVSE 16-9-es sikert könyvelhetett el.

A Kanizsa VSE trénere, Németh Zsolt elégedett volt együttese hozzáállásával, s valóban nem sokon múlott, hogy a győzelmet megszerezze. Gólkülönbséggel szorultak ugyanis a második helyre, mivel a budapestiek csatáján, az YBLES-MTK mérkőzésen 18-8-as végeredmény született... Ezzel a győzelmet a Hegyvidék szerezte meg a KVSE, valamint az erzsébetiek előtt, negyedikként a Branik Maribor zárt.

Kaszper Gábor a házigazdák játékosa lett a legjobb játékos. Fotó: Szakony Attila

Megválasztották a kupa legjobbjait is, a kapusok között Csoma Kristóf (HPVK-ESMTK) bizonyult a legjobbnak, é a gólkirály csapattársa, Marnitz Márk lett 9 találattal. A torna legjobb játékosának a házigazdáktól Kaszper Gábor bizonyult.

A hét végi tornát megelőzően is lezajlott egy torna, melyen szintén rajthoz állt a Kanizsa VSE.  Budapest Winner Téli Kupa sorozata.  A jórészt OB I B-s, valamint OB II-es együttesek mezőnyében a kanizsai egyesület végül az első helyen végzett.  Németh Zsolt csapata  a szintén OB I B-s Tatabányai Vízműt legyőzték, majd  az elődöntőben a Vidám Vízilovak legénységét is. A  fináléban  a KVSE ellenlábasa a Bp.  Neptun (OB I B) volt, s egy végig izgalmas találkozón győztek a kanizsaiak 8-7-re.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!