Sport

2013.02.07. 16:42

Befag: 50 éve fegyverben

Keszthely - Tavaly ünnepelte fennállása ötvenedik évfordulóját a Befag Keszthelyi Erdész Lövész KLub. Az egyesület alapító oklevele 1962. decemberében kelt, otthonukat, a gyenesdiási lőteret pedig 1963-ban kezdték építeni. Hosszú, sok sikert hozó történet kezdődött akkor.

Bóbics László

- A jubileumi ünnepségeinket erre az évre tervezzük, szeretnénk méltó módon megünnepelni ezt az 50 évet - mondta Keczeli Zoltán hajdani Európa-bajnok, a klub jelenlegi vezetőedzője. - Egyesületünk tevékenységei közül a futócéllövészet, mint minőségi sport a legfontosabb. Folyamatos kiváló eredményeinknek köszönhetően napjainkban az utánpótlás válogatott keretében és a Héraklész Bajnok programban szerepel Borsos Bence, Major Veronika, és Sándor István.

Külön talán említeni sem kellene, hogy a klub anyagi helyzete nem a legrózsásabb, tavaly önálló edzőtábort sem tudtak rendezni, de a marcali fürdőben kétszer is szerveztek fizikai felkészítő összetartást, ami jól sikerült, és nagyban hozzájárult a sikerek megalapozásához.

- Már tavaly januárban villogtunk, a Győrikrényben megrendezett Hungarian Open nemzetközi versenyen a mi klubunk vett részt a legnagyobb létszámmal - emlékezett a vezetőedző. - A 14 éves Major Veronika és a még csak 13 éves Sándor István pedig remekelt. A minőségi versenysportban az év legfontosabb eseménye az országos bajnokság. A 10 méteres számra a keszthelyi lőcsarnokban 18 klubtagunkat neveztük különböző korcsoportokba, ez nagy dolog. Az egyesületek közül mi szereztük meg a legtöbb érmet 2012-ben. A 50 m-es ob-n, Gyenesdiáson is jól tejesítettünk. A nemzetközi versenyeken elsősorban, Major Veronika és Czirók Attila jeleskedett. A korosztályos világbajnokságon előbbi az utánpótlás 10 méteres, 20+20 lövéses versenyszámban 360 köregységgel megszerezte élete első világbajnoki ezüstérmét. A 10 méteres 40 vegyes versenyszámban pedig 353 körrel bronzérmet nyert. A Magyar Sportlövők Szövetségének kimutatása alapján főleg az utánpótlás nevelés terén a példás egyesületek között tartanak számon bennünket.

Hárman a klubból. A fenti képen Major Veronika és Czirók Attila, alatta Sándor István. Fotó: Befag KELK

A klubnál nagy hangsúlyt kap a szabadidősport is: több mint két évtizede foglalkoznak futócélos, korongos, pisztolyos, puskás lövészettel. Ennek a szakosztálynak a tagjai főleg vadászok. Közülük ki kell emelni Czirók Attilát, Magyar Gyulát, Szabó Ottót és Szadai Lászlót. Nevükhöz országos bajnoki címek kötődnek, egyéniben és csapatban is. Utóbbi kategóriában jelenleg idehaza nincs ellenfelük, ők tartják az országos csúcsot is. Koronglövészetben a legaktívabb klubtagok: Borsos Bence, Magyar Gyula, Kőfalvi László, Mátó Elemér, Tóth Jenő, Varga Lajos, dr. Szabó László. Rendszeresen versenyeznek és öregbítik klubunk jó hírnevét. Pisztoly versenyszámban Barkó Tibor, Bedő István és dr. Bertus Mihály alkotja a versenyzői gárdánkat. Barkó Tibor sportpisztollyal, légpisztollyal és nagykaliberű pisztollyal is dicséretre méltó eredményeket ér el országos viszonylatban is.

- A tömegsport edzései (az úgynevezett nyílt napok) kedden és pénteken zajlanak nálunk - tette hozzá Keczeli Zoltán. - Ez éves szinten 104 nap elfoglaltságot jelent, napi 10 órában. És a nagy érdeklődés miatt gondolkodnunk kell a napok számának növelésén.

Méltó utódok nevelkednek

- Egyesületünk fontos szakága az utánpótlás-nevelés, amit Németh Gyuszi bácsi vezet - mondta Tóth Jenő elnök. - A szakosztályban 15-20 tehetséges légpuskás dolgozik. Ennél több fiatallal nem tudunk foglalkozni, nem szeretnénk, ha a nagyobb létszám a biztonság vagy a figyelem rovására menne. Tehetségeknek nem vagyunk híján, a felnövekvő generációk képviselői méltó utódai lehetnek az elmúlt fél évszázad jeles versenyzőinek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!