Sport

2011.12.14. 17:34

Sportlövészet: szinte teljes ''zenekar''

A Balaton fővárosában működő Keszthelyi BEFAG Lövész Klubnál elégedettek: utánpótláskorú versenyzőik töretlenül fejlődtek az idei szezonban, Homola Kristóf és Borsos Bence egyenesen korosztálya legjobbja Magyarországon.

Bóbics László

 – Több válogatót nyerve mindketten kijutottak az Európa- bajnokságra, ahol Borsos 6., Homola pedig 11. lett, ráadásul csapatban bronzérmet szereztek – kezdte Keczeli Zoltán vezetőedző. – Sajnos – anyagi okok miatt – csak pár nemzetközi versenyre jutottunk el: Linzben és Plzenben remekül szerepeltek sportolóink. Homola Kristófon és Borsos Bencén kívül kiemelném Major Veronikát, aki serdülőként, egyéni csúccsal, egy korosztállyal feljebb nyerte meg élete első nemzetközi viadalát.

A keszthelyiek ifjúsági, junior, és felnőtt versenyzői közül 15 szerzett egyéni érmet az országos bajnokságokon; de csapatban is sokszor állhattak a dobogó legfelső fokán a zalaiak. Az egyletet a szakma az egyik legjobb hazai utánpótlás nevelő bázisnak tartja, egy kimutatás alapján, mely magában foglalja a korongos, a puskás és a pisztolyos szakágakat is.


– Nagy elismerés számunkra, hogy a magyar válogatott a nagy nemzetközi erőpróbák előtt mindig nálunk edzőtáborozott – folytatta a tréner. – És jöttek szép számmal külföldi lövészvendégek is: az elmúlt években Indiából és Norvégiából érkeztek versenyzők egy-egy fontosabb erőpróba előtt, idén pedig a francia szövetség kérte a közös munka lehetőségét. Nagyon elégedettek voltak a sportlövőik, nem lennék meglepve, ha visszatérnének.

Az alapvetően futócéllövészettel foglalkozó klubban idén bővült a választási lehetőség: puskás, pisztolyos és koronglövő versenyszámokban is versenyeznek már nálunk. Nem is rosszul: Barkó Tibor nagykaliberű pisztollyal a dunántúli Regionális Lőverseny összesítésében 2. lett, míg Tóth Jenő, Varga Lajos, Siffer Géza, Borsos Bence, Fekete Róbert és Vizi Norbert a vadászok koronglövészetében országos szinten meghatározó csapattá fejlődött.

– Idén is nagy hangsúlyt fektettünk a lövészrendezvények szervezésére. Voltak programok korongos, puskás és pisztolyos számokban is, egyaránt nagy érdeklődés mellett. Egyre több „hangszeren” játszunk és úgy látom, ezt itthon és nemzetközileg is elfogadják, s egyre több a visszatérő és az új sportágakat megkedvelő versenyzőnk van – mondta végül Keczeli Zoltán.

A Bakonyerdő Zrt. 49 éve folyamatosan segíti az egyesület munkáját. A klub pályája is egyre modernebb, és szerencsére a versenyzők száma sem csökken. A keszthelyiek rövid távú célkitűzése, hogy „túléljék” a fél évszázadot – erre biztosíték az a tömeg, amely a tréningeket és rendezvényeiket látogatja.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!