2011.09.10. 15:13
Csak a lányok remekeltek
A Zala megyei gyermek ügyességi bajnokság döntőjét rendezte meg szombaton a nagykanizsai Csónakázó-tó partján a Kanizsa Lovas Klub. A viadalon a rajtengedély vizsgával még nem rendelkező fiatal tehetségek mérhették össze a tudásukat.
Az ügyességi bajnokság ötlete három évvel ezelőtt merült fel a megyei lovas szövetségnél, hisz addig az utánpótlás csak időszakos versenyeken indulhatott. Az új rendszerben viszont a 6-16 éves korosztály a felnőttekhez hasonlóan hét végi fordulókban bizonyíthatott. A szövetség kanizsai elnöke, Dobri Lajos büszke arra, hogy egyre több tehetséges fiatalt láthat a tapasztalt lovak nyergében.
- A kezdeti nehézségek leküzdését követően később sikeres rajtengedély vizsgát tehetnek, így egészséges önbizalommal vághatnak neki a versenyzésnek - tette hozzá Dobri Lajos.
A szombati fináléra valószínűleg a hirtelen jött tikkasztó hőség miatt a vártnál kevesebb, 32 lovas nevezett. A mezőny, öt számban: futószáras ülésgyakorlatban, D1 és C1 kategóriás idomító feladatban, 50-60 centiméteres ugrásokban és ügyességi versenyben küzdött a helyezésekért.
- Izgultam, de nem kellett volna, hiszen néhány kisebb hibát leszámítva a tapasztalt lovammal Pezsgővel jól szerepeltünk - mosolygott a 11 éves Bánkuti Krisztián, a Kanizsa LK indulója. - Már hat éve lovagolok, de egyszer szeretnék díjugratásban indulni, de addig bőven van időm gyakorolni.
A bagodi Pro-Equus LK lovasa, a 10 éves Iván Hanna szíve inkább a díjlovaglás felé húz. Mint azt a kislánytól megtudtuk nem csak ő, de Lakita nevű lova is fegyelmezett, így ha később is ilyen jól dolgoznak együtt bármi megtörténhet.
Vasárnap 11 órától szintén érdemes lesz kilátogatni a Csónakázó-tóhoz, hiszen az ifjúsági és felnőtt lovasok a megyei díjugrató bajnokság döntőjében szerepelnek.
Végeredmény. Futószáras ülésgyakorlat: 1. Kocsis Hanna (Keszthely Georgikon) Remény nevű lova, 2. Iván Hanna, 3. Farkas Boglárka (mindketten Bagod Pro-Equus) Rubint nl. D1 idomító feladat: 1. Farkas Boglárka, 2. Kovács Georgina (mindketten B. Pro-Equus) Rubint nl., 3. Nowinszky Dalma (K. Georgikon) Remény nl. C1 idomító feladat: 1. Kovács Georgina (B. Pro-Equus) Rubint nl., 2. Nowinszky Dalma (K. Georgikon) Bálvány nl. Kisugró: 1. Nowinszky Dalma (K. Georgikon) Bálvány nl., 2. Ángyán Rebeka (Gyenesdiás Kinizsi) L'amour nl. Ügyességi: 1. Nowinszky Dalma (K. Georgikon) Bálvány nl., 2. Kovács Georgina (B. Pro-Equus) Rubint nl., 3. Huber Eszter (Kehidakustány) Sába nl.