Sport

2011.06.29. 02:27

Férfias, kemény csaták

A junior ökölvívó Európa-bajnokság helyszínére érve önfeledten ünneplő, illetve törölközőjébe borulva zokogó fiatalemberekkel is találkozhattunk szerdán. Ez is bizonyítja, hogy egyre inkább élesedik a küzdelem.

Bóbics László

- A nemzetek közt kit lát a legjobbnak?

- Erről még korai beszélni, de nem is az az edző vagyok, aki ilyenkor az ellenfelet nézi. Arra koncentrálok, hogy összehangolva, csapatmunkával kihozzuk a maximumot magunkból.

- Mennyire elégedett a rendezéssel?

- Eddig maximálisan. A csarnok kicsit melegnek tűnik, de ez csak látszólag igaz. A szállásunk nagyon jó, a Balaton pedig csodás. Remélem, megfelelő eredmények is lesznek, így felejthetetlen város marad számunkra Keszthely.

DICSÉRET
A helyi önkormányzati kabinet munkatársa, Aradvári László rendszeres látogatója a versenynek. Ott volt tegnap is. Ô is elégedett volt, amit elsôsorban arra alapozott, hogy a szakmabeliek dicsérték a helyszínt és a szervezést.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!