Sport

2010.11.10. 03:26

N. Izzó SE: győztes csapat, edző nélkül

Az NB I B-s női kézilabda-bajnokságban a sereghajtó Tolna otthonában végig vezetve szerezte meg első győzelmét az N. Izzó csapata.

Benedek Bálint

Izzó: Hofbauer - Papp 3, Gácser 9, László R. 6, Pintér 3, Ruppert 5, Gyánó 10. Csere: Gyurákovics (kapus), Dabóczi 8, Anek D. 2, Tóth 1, Csaba E., Rozs. Edző: Katona Sándor.

Mint arról beszámoltunk a kanizsaiak edzője, Katona Sándor a legutóbbi, Kozármisleny elleni hazai csúfos vereség után azonnal felajánlotta a lemondását. Azóta az izzósok elnöksége egyszer már összeült, ám akkor nem született végső döntés, így a pont nélkül utolsó Tolna otthonában még Katona ült a kispadra. A mérkőzést nagy lendülettel kezdő kanizsaiak hamar átvették az irányítást, s egyre növelték előnyüket. A folytatásban is a dél-zalaiak akarata érvényesült, hisz a többnyire fiatal rutintalan játékosok alkotta hazaiak nem tudták elkapni a fonalat.

A második félidőben továbbra is jól játszottak Gyánóék, akik ugyan a védekezésre nem mindig koncentráltak, de most ez sem veszélyeztette a diadalukat. Az izzósokra már nagyon ráfért a sikerélmény, ugyanis a második forduló döntetlenje után most először győztek.

A teljes örömhöz már csak egy edző hiányzik. Információink szerint az N. Izzó gárdáját már több pályázó is felkereste, de mint azt Musits Ferenc elnök elárulta: ezúttal is szakmai és anyagi igényeket mérlegelve, az elnökség mondja ki a végső szót. Az is könnyen előfordulhat, hogy a tegnapi lapzártánk után befejeződőtt ülésen nem lesz döntés. Ebben az esetben továbbra is az egyébként a jelöltek között nem szereplő Katona Sándor marad a kispadon.

A kanizsaiak szombaton 17 órától ezúttal a Zsigmondy-csarnokban a Mohácsi TE gárdáját látják vendégül.

Jók: az egész csapat.

 Katona Sándor: Köszönöm a sorsnak, hogy az izzósok NB I B-s edzője lehettem

Ezek is érdekelhetik