Sport

2010.11.09. 03:29

Jól sikerült a debütálás

A nagykanizsai Csónakázó-tó partján elterülő lovaspályán a résztvevők egyöntetű véleménye szerint sikerrel debütált a kettesfogathajtók háziversenye, melyre a vártnál jóval több fogat nevezett.

Benedek Bálint

A Zala megyei Lovas Szövetség és a Kanizsa Lovas Klub közös összecsapása ráadásul a somogyi és vasi indulóknak köszönhetően régiós viadallá nőtte ki magát. Persze a szervezők titkon ebben is reménykedtek, ugyanis a military és a díjugratás szakágak után most az ország más területein nagy népszerűségnek örvendő fogathajtásban szintén bizonyítanának. A kitűnő adottságokkal rendelkező tóparti terület tökéletesen alkalmas effajta verseny lebonyolítására is.

A kanizsai összecsapáson ezúttal a hivatásos hajtókon kívül bárki indulhatott, tehát a kezdők egyaránt kipróbálhatták a tudásukat.


- Hintókat készítek, sőt pónilovakkal is foglalkozom, s kiváncsiságból indultam a versenyen - kezdte a különdíjjas kanizsai Vékási Vendel. - Örülnék neki, ha tavasszal még nagyobb mezőny térne vissza a tó partjára.

Ezen a véleményen volt a megyei szövetség elnöke, Dobri Lajos is, aki mint elmondta a versenyszámok közül csak az akadályhajtást és a vadászhajtást értékelték.

- A sportág sajátosságainak megfelelően alakítottuk át a pályát - folytatta Dobri Lajos.

A 15 fogatból az akadályhajtást a balatonlellei Posza Zoltán nyerte, a újfalui Varga Szilárd és a marcali Kézsmárki Sándor előtt. Vadászahajtásban az újfalui Varga Szilárd győzött megelőzve a balatonlellei Posza Zoltánt és az újfalui Vargáné Husz Anitát.

Ezek is érdekelhetik