Sport

2010.08.30. 16:09

Megállapodás született, hogy legyen ZTE utánpótlás

Hétfőn délelőtt megállapodási szerződést írt alá a ZTE FC ZRt. és a Landorhegyi LSC az utánpótlás-nevelés fejlesztése céljából a megyeszékhelyi kék-fehérek székházában.

Bóbics László

 Az együttműködési megállapodás aláírásával - amit a két klubelnök, Nagy Ferenc a ZTE FC és Balatoni Beáta LSC részéről látott el kézjegyével -azt kívánják elérni az érintettek, hogy a megyeszékhelyi NB I-es klub utánpótlásbázisa minél szélesebb körben mozogjon.

A két klub összefogással, az egységes szakmai képzés megteremtésével, eredményesebbé kívánja tenni a ZTE labdarúgó utánpótlás-nevelését.

A megállapodás alapján az LSC biztosítja a Zete részére az U11, U10, U9, U8, U7, U6, U5 korosztályos csapatokat ZTE-Landorhegyi LSC néven.

A mindenkori U11-es korosztály játékosai az adott év július elsejével automatikusan kerülnek a ZTE U12-es versenyzői korosztályába.

Mind a két fél kiemelte, hogy az általános iskolai beiskolázás során nyitottak minden intézmény irányába és az iskolaválasztást a szülők és az iskola belügyének tekintik.

 

A szerződés alapján a ZTE FC és a Landorhegyi LSC egyesíti személyi, tárgyi, infrastrukturális erőforrásait a még eredményesebb labdarúgó utánpótlás-nevelés érdekében.

- Ez az első lépésünk abba az irányba, hogy szélesítsük a piramis alját - jelentette ki Nagy Ferenc, a ZTE FC első embere. - Az a cél, hogy lehetőleg minél nagyobb létszámmal működjenek a különböző korosztályos csoportok. Közülük később képességeik és szorgalmuk alapján a legtehetségesebbek lehetnek akár NB I-es játékosok is. Lesznek, akik alacsonyabb osztályban futballoznak, de megszeretik a sportágat és a ZTE-t. Sajnos néhány tapasztalt edzőtől el kell köszönnünk. Olyanoktól is, akik hosszú ideje dolgoztak a klubnál. Ha a lehetőségeink olyanok lesznek, újra számítunk a szakmai tudásukra. Szabó Imre, a ZTE FC utánpotlás szakágvezetője és Balatoni Beáta, a Landorhegyi LSC elnöke az összefogást és hatékonyságot emelte ki.

Az LSC szeptember 3-án 16.30-tól a ZTE-stadionban a 2000. január 1. után született fiúk és lányok részére toborzót tart.  



Ezek is érdekelhetik