2010.08.10. 02:27
A női bunyósok szövetségi kapitánya a vb-n is jó eredményeket vár
Az eddigi legjobb magyar szereplést hozta a múlt héten Keszthelyen lezajlott 5. Európai Unió országainak női ökölvíóvó bajnoksága. Nem véletlen, hogy Kovács László női szövetségi kapitány is elégedett volt a csapat teljesítményével.
Merthogy Londonban nem lesz teljes a női ökölvívók tornája, egyelőre csupán három súlycsoport (51, 60, 75 kg) szerepel a programban.
Az pedig kifejezetten hasznos volt, hogy Keszthely rendezhette meg az EU-s bajnokságot, hiszen ebben a néhány napban egy kicsit több figyelmet kapott a térségben az ökölvívósport. Például Csötönyi Sándor, a Magyar Ökölvívó Szövetség elnöke még a küzdelmek nyitányán arról beszélt: ő akkor lenne boldog, ha minden nagyobb városban lennének bunyótermek, így Keszthelyen is. A MÖSZ elnöke azt is elmondta: örül, hogy például Zalaegerszegen is kezd újraéledni a sportág, Nagykanizsáról nem is beszélve, sőt! A sportág szerelmesei december 8- 11. között éppen a dél-zalai városba zarándokolhatnak el, hiszen az év végén Nagykanizsán rendezik a felnőtt országos bajnokságot.
SPORTDIPLOMÁCIAI SIKER IS
Sportdiplomáciai szempontból is fontos találkozó volt az EU-s bajnokság, ugyanis számos ország szövetségének elnöke is megjelent. Mi több, dr. Humbert Furgoni, az Európai Box Föderáció elnöke is tiszteletét tette Keszthelyen, aki megköszönte a szervezôk munkáját. Többek között arról is beszélt: amikor a női ökölvívás megkezdte hódító útját, sokan kétkedéssel fogadták, hogy lesz-e jövője, ám itt a bizonyíték rá: a hölgyeknek is létjogosultságuk van ma már a ringben.