Sport

2010.04.04. 15:00

Rangadók Semjénházától Pókaszepetkig

Hétvégén folytatódik a küzdelem a megyei bajnokság legfelsőbb vonalában. Az éllovas Zalakaros páholyból figyelheti, ahogy riválisai; a második Teskánd, és a harmadik Semjénháza összecsap egymással.

Urbanics Pál

Semjéháza SE - Let's do it Technoroll Teskánd TE

Az előző fordulóban "vezéráldozatot" követelt a Semjénháza tótszentmártoni 0-3-as győzelme, hiszen a frissen igozolt, remek formában levő Mulasics megsérült. A Teskánd fordulatos mérkőzésen tartotta otthon a három pontot a Lenti ellen (2-1), és most is bravúrra készül.

Stróber Attila, a semjénháziak trénere elmondta, ez a mérkőzés rányomhatja a bélyegét az egész bajnokságra: - Én azt mondtam a fiúknak, hogy ez lesz az év mérkőzése. Ha bajnokságot akarunk nyerni, márpedig ez a feltett szándékunk, akkor nem veszíthetünk pontokat a közvetlen rivális Teskánd ellen. Vannak gondjaink, hiszen az újonnan igazolt Mulasics Balázsnak a Napred ellen csúnyán aláfordult a bokája, így az idény hátralévő részében rá már nem számíthatunk.

A teskándiak trénere Kovács Imre szerint, nem ők a mérkőzés esélyesei: - Igazi rangadó lesz. Eljutott hozzánk is, hogy Semjénházán bombaerős csapat formálódik, ezt alátámasztja, hogy tavaszi meccseiket mind hozni tudták. Vannak sérültjeink de így is mindent megteszünk a jó szereplésért. Jó hangulatban készülhetünk, hiszen az előző fordulóban győztünk a Lenti ellen. Megpróbáljuk megnehezíteni a hazaiak dolgát!

Várható kezdőcsapatok:

Semjénháza: Végvári, Németh Gergely, Korpics, Hegedüs, Mercigány, Kuzma, Vörös, Lukács, Németh István, Kónya, Stróber Edző: Stróber Attila.

Teskánd: Fábián  Palkó, Szabó, Pásztor, Szita, Molnár, Csongár, Lepár, Nyári, Nagy S., Koczor. Edző: Kovács Imre

Haladás SE Pacsa - Z. Becsali Tungsram

A pacsaiak az előző fordulóban az éllovas Zalakarostól kaptak egy négyest, ezúttal a jó erőkből álló Tungsram ellen próbálhatnak javítani.

Tóth Attila, a hazaiak trénere: - Ősszel 4-1-es vereséget szenvedtünk a Tungsramtól, így érthetően tartunk a meccstől. A legnagyobb problémánk a sérüléseken túl az, hogy nem bírjuk erővel a meccseket. Ez visszavezethető arra, hogy munkahelyi elfoglaltságok miatt keveset tudunk együtt edzeni. Célunk az, hogy egy pontot itthon tartsunk, a győzelem óriási bravúr lenne.

Jandovics Jenő: - Természetesen a győzelem a cél, de pacsán mindig kemény meccseket játszunk. A héten minden rendben volt, teljes csapattal tudunk kiállni. Nem szabad lebecsülni a Pacsát, mert megbosszulhatja magát. Egyébként is, úgy érzem a Tungsram ellen mindenki kettőzött erővel küzd, minden csapat ellenünk akarja megmutatni az igazi tudását.

Várható kezdőcsapatok:

Pacsa: Kocsmár, Horváth L., Magyar L., Oláh, Sziráki, Kelemen, Magyar Á., Luki, Palkovics, Mészáros, Méhes. Edző: Tóth Attila.

Z. Tungsram: Lepár, Horváth B., Gáspár, Bogdán, Szekeres, Horváth Z., Domján, Sárközi, Lendvai, Farkas, Lukács. Edző: Jandovics Jenő.

Tóth Hús-Pókaszepetk - FC Napred

Igazi rangadóra van kilátás pókaszepetken is, ahol a Tótszentmárton vendégeskedik vasárnap. Molnár Ferenc, a hazaiak edzője szerint sok néző előtt fognak játszani: - Nagyon szoros a mezőny, és most a 7. és a 8. helyezett fog találkozni. A megszokott csapattal készülünk a meccsre, igyekszünk itthon tartani a három pontot. Húsvét lesz, győzelemmel szeretnénk megajándékozni szurkolóinkat.

Markek István, a Napred edzője már nem volt ilyen derülátó: - Rengeteg a sérültünk, ez meghatározza az eddigi szereplésünk. Mindenféleképp szeretnénk megnehezíteni az ellenfél dolgát, de nekünk ez a szezon már a fiatalításról szól.

Pókaszepetk: Juhász, Tibola, Pintyőke, Mózer, Száraz, Molnár, Bertók, Szekeres, Büki, Hemela, Csécs. Edző: Molnár Ferenc.

FC Napred: Takács, Hollender, Cserfő, Kozári, Dezső, Tislér R., Horváth I., Molnár, Svélecz, Mihovics, Adorján. Edző: Markek István.

A 20. forduló további párosítása:
Gelse Termál SE - Gránit Gyógyfürdő SE; Ságod LSC - Zalaszentgróti VFC; Zalalövő TK - Zalaszentiván SE; Lenti TE - Zalaszentbalázs SE; Tormafölde SE - Kentaur ASC - Minden mérkőzés 15 óra 30-kor kezdődik.
 

  

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!