Sport

2010.02.20. 03:29

Dóczi Bálint négy érmet szerzett

Az EuropTec-Zalavíz ZÚK legifjabb úszói külföldi viadallal kezdték az új versenyévet: Csehországban vettek részt nemzetközi versenyen.

Kerkai Attila

Brno városában három ország több mint háromszáz ifjú úszója gyűlt össze, hogy lemérje: az eddigi felkészülés során mennyit fejlődtek az elvégzett munka révén. Az EuropTec-Zalavíz ZÚK fiataljai eredményes szereplést tudhatnak maguk mögött. A viadal 25 méteres medencében zajlott és Zalaegerszegről 7 versenyző (főként 2000-ben, illetve 2001-ben születettek) indult útnak, legtöbbjüknek ez volt az első nemzetközi szereplése. A legeredményesebben azonban egy már rutinosnak számító úszó bizonyult: a 2000-es születésű Dóczi Bálint már másodszor vett részt ezen a versenyen, s idén minden úszásnemben a dobogón végzett. A zalaegerszegi fiatal erőssége a mellúszás, ebben 50 méteren Brnóban aranyérmet nyert, de 50 háton, valamint gyorson sem vallott szégyent, hiszen egyaránt ezüstérmes lett. Egy bronzot is begyűjtött még, ezt pedig az 50 méteres pillangóúszásban szerezte meg.

A többi egerszegi ifjonc (Adorján Donát, Devecz Zsófia, Tóth Sára, Betlehem Dorka, Csiszár Lili, Betlehem Dávid) egyaránt a népes, számonként 60-70 fős mezőnyök első felében végzett.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!