Sport

2009.09.10. 06:24

Ezüstéremmel tért haza a Transzplantáltak Világjátékáról

Zalaegerszeg - Visszanézve pillanatoknak tűnik a transzplantáltak válogatott csapatában töltött két év; Merth Attila pedig most már tudja, jó döntést hozott, amikor visszatért a sportpályára. A tüdőátültetésen átesett egerszegi röplabdás sikerek részese lett, legutóbb éppen egy hete érkezett haza, Ausztráliából.

Kerkai Attila

A Transzplantáltak Világjátékára az idén is népes magyar küldöttség utazott, s a két évente megrendezésre kerülő eseményről már nem hiányozhatott Merth Attila sem. A világ szervátültetett sportolói közt a magyar röpisek újból bizonyították: a világon a legjobbak közé tartoznak. A mieink az aranycsatában drámai körülmények között kaptak ki Hollandiától.


Az ezüstérmes magyar röplabdacsapat az eredményhirdetés után. A képen az első sorban balról a másodikként látható Merth Attila
Fotó: Kerkai Attila

- Egyetlen, vitatott ponton múlt az aranyérem sorsa, de a hollandokkal ápolt nagyon sportszerű kapcsolat miatt ebből nem lett nagyobb nézeteltérés köztünk - mesélte Merth Attila már idehaza. - A játékvezető így döntött, mi pedig a banketten megbeszéltük az ellenféllel: két év múlva Göteborgban, az újabb világjátékokon újrajátszuk a meccset, lehetőleg ismét a döntőben.

Merth Attila második sportpályafutása - korábban az NB I-es ZTE-ben is röplabdázott - felfelé ível, ám esetében a szokottnál is hangsúlyosabb a kérdés: bírja-e erővel és megéri-e kockáztatni?

- Nézze, a döntő többség a csapatban, és általában a transzplantáltak között is veseátültetett, értelemszerű, hogy egy új tüdőt kapott ember kevésbé bírja a terhelést - állapította meg a tényt. - Ám beépültem a csapatba, és itt jön elő a röplabdás múlt: a játékomban a fejem is benne van... Az, amit nem lehet elfelejteni, s noha kevesebbet játszom a többieknél, remekül tudjuk kompenzálni egymás hiányosságait. Az elején még azt hittem, én is teljes időt játszhatok, de be kellett látnom, hogy van határ. A többiekkel ezt nagyon gördülékenyen meg tudjuk oldani, s ez is számít. A kockázatról csak annyit: a folyamatosan szedett gyógyszerek mellékhatásai azért előjönnek, s ott van még a fertőzésveszély is, hiszen a betegségekkel szemben mi, szervátültetettek veszélyeztettebbek vagyunk. Azonban a sport az, ami éltet, s ha nem csinálnám, biztosan egy csomó más betegség előjönne. Kimutatások bizonyítják: aki begubózik, annak sokkal rosszabbak az eredményei. Én csak pozitív élményt kaptam a sport által, bekerültem egy társaságba, ahol befogadtak és már a szövetség munkájában is részt veszek.

Merth Attila a családjáról sem feledkezett meg, mert - mint mondta - ők mindenben segítik, így lehetnek komoly céljai. A világjátékokon két éve harmadikok voltak, most ezüstérmesek, s jó lenne egyszer a dobogó tetején is állni...

- A csapatban vannak, akik már szereztek ilyen aranyérmet, de megbeszéltük, hogy két évig még együtt maradunk, hogy ezzel a garnitúrával is fel tudjuk tenni az i-re a pontot - szólt a terveiről Merth Attila, hozzátéve: megérte újrakezdenie a röplabdát. - Amikor megbetegedtem, elszakadtam attól a sportos közegtől, amelyben addig éltem, és irigykedtem is egykori társaimra, akiknek az eredményeiről az újságban olvashattam. Most úgy érzem, száz százalékosan visszatértem oda, ahová eredetileg is tartoztam: a régi játszópajtásokhoz, az egerszegi amatőr röpisekhez, akikkel idehaza együt készülök. Bevallom, nagyon jó érzés, hogy most én oszthatom meg velük a sportélményeimet.

Szépen gyűlnek az érmek
Az egerszegi sportoló két esztendeje került be a transzplantáltak röplabda válogatottjába, operációját követően mindössze egy évvel. Már ez is nagy szó volt akkor, ráadásul a zalai sportember élete első világjátékán, két évvel ezelőtt Bangkokban bronzérmet szerzett a gárdával. Merth Attila tavaly az Európa-bajnokságon is a csapat tagja volt, akkor a mieink aranyérmet nyertek, s ezzel kvalifikálták magukat az idei világjátékokra.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!