Sport

2009.03.18. 03:28

Ezüst és bronz a tőrözőknél

<b>Zalaegerszeg/Budapest </b> (ka) - Az egy héttel korábbi kadett Európa-bajnokság után a korosztály tőrözői számára idehaza az országos bajnokság következett, ahol a zalaiak újra a dobogóra állhattak: <em>Lupkovics Dóra</em> ezüst-, <em>Hári Máté</em> pedig bronzérmet szerzett.

Kerkai Attila

A ZVE képviseletében a leányok és a fiúk mezőnyében is ott voltak a zalaiak a fővárosban rendezett országos bajnokságon. A fiúknál egyértelműen Hári Máté számított az egyik esélyesnek, aki az Eb-n a legjobb magyarként az ötödik helyen végzett. Aztán az országos bajnokságon is a legjobb négy közé került, ám az elődöntőben kikapott és így zárt a harmadik helyen. Csapatban a ZVE (Hári Máté, Wolf Dávid, Süle Bendegúz, Somoskeőy Péter) szintén elődöntős volt, azonban ebben a csatában már nem vett részt Hári, aki balszerencséjére megbetegedett. A ZVE így nem jutott a döntőbe, s végül a negyedik helyen zárt.

A lányoknál Lupkovics Dóra számított esélyesnek, aki az Eb-n egyéniben a hetedik helyen zárt, a magyar válogatott tagjaként pedig ezüstérmet vehetett át. És az ob-n is bizonyította, hogy a legjobbak közé tartozik korosztályában idehaza: magabiztosan menetelt előre, s bejutott a döntőbe, azonban az aranycsatában a másik nagy hazai tehetség, Bíró Fanni (UTE) legyőzte őt. Így a ZVE tőrözője ezüstérmet szerzett az országos bajnokságon.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!