Sport

2008.10.18. 02:27

Zalaiak is indulnak a versenyen

Keszthely (bl) - Október 19-én indul útnak Bécsből, Pozsonyon át az ez évi Szupermaraton verseny. A verseny távja 321 km, a cél pedig október 23-án Bu ...

Bóbics László

Keszthely (bl) - Október 19-én indul útnak Bécsből, Pozsonyon át az ez évi Szupermaraton verseny. A verseny távja 321 km, a cél pedig október 23-án Budapest lesz.

Rajthoz áll a Keszthelyi Kilométerek nevű csapat is. Tagjai: Bolla Tamás, Francziszti János, Kovács Krisztián, Tóth Gábor és a csapatkapitány, Zömbik László. A gárda versenyzését kizárólag keszthelyi vállalkozások támogatják, olyan tulajdonosok vagy cégvezetők, akik maguk is nap mint nap intenzíven sportolnak.

Érdekesség, hogy negyedik alkalommal indul a Magic Team 08 nevű csapatban a szintén keszthelyi Dr. Hashmat Ibrahimkhail és Juhász Péter.

A futók mellett még egy keszthelyi hivatalos résztvevője is lesz a rangos versenynek, hiszen az ötnapos verseny hangulatáról Marton Zsolt gondoskodik, mint a verseny egyik speakere.

Ezek is érdekelhetik