2006.09.14. 02:28
Máris van, aki igénybe is vette
Budapest (mti) - A Nemzeti Sportakadémia (NSA) a Takarék Szövetkezeti Hitelintézettel közösen létrehozott egy bér- és jövedelem-garanciaalapot, amely azokat a sportolókat hivatott segíteni, akiket klubjuk nem tud kifizetni.
- Reméljük, sikerült olyan megoldást találnunk, amivel ezt a Magyarországon sajnos sűrűn előforduló problémát ki tudjuk küszöbölni - nyilatkozta a szerdai sajtótájékoztatón Palcsó László, a Takarék Szövetkezeti Hitelintézet képviselője. A folyamat menete a következő: az a sportoló, akinek munkáltatója tartozik, felvételét kéri a rendszerbe, majd az NSA elbírálja a klub - vagy a versenyző - hitelképességét. Ezt követően a felek szerződést kötnek a hitelintézettel, amely megkezdi az összeg folyósítását. A sportolónak -, illetve egyesületének - 15,25 százalék kamattal, három százalék kezelési költséggel, valamint egy százalék folyósítási díjjal kell számolnia. Amennyiben a sportoló erre igényt tart, úgy a Sport Ú Média Rent társaság szolgáltatásait is igénybe veheti. Az eseményen részt vett Kemenes Szabolcs, a másodosztályú Ferencváros korábbi utánpótlás-válogatott kapusa is. Az alapot elsőként hivatalosan Erdős Dorottya sportlövő, valamint a Diósgyőr labdarúgócsapata vette igénybe.