2011.08.25. 10:21
Egy öregebb sétás
A szép, napos délelőttön Rozmán Lászlóval beszélgettem, aki idén már mint előadó is részt vesz a programban: saját kisfilmjeiből vetített le párat.
A filmek témája a komoly, egészen elgondolkodtatótól a vidám, burleszkszerű alkotásig terjedt. A táborozók nagy érdeklődéssel fogadták, és velem együtt kíváncsisan kérdezgették eddigi élményeiről és a videokészítésről.
– Mióta készítesz kisfilmeket?
– Kilencedikes korom óta, ugyanis a szombathelyi volt Szent-Györgyi Albert Középiskola média tagozatára jártam.
– Milyen versenyeken voltál eddig?
– Országos versenyen, az OKTV-n vettem részt 11. és 12. évfolyamos koromban kisjátékfilmjeimmel, film- és médiaelemzéseimmel. Jártam filmszemléken is, Pécsett, Zalaegerszegen és Táplánszentkereszten.
– Mikor voltál a Séta táborban először?
– 2008 nyarán, és már akkor is nagyon érdekesnek találtam az előadásokat. Emlékszem, akkor Buza Sándor volt a nagy kedvenc. Immáron harmadszor vagyok itt, úgy érzem, egyre több tapasztalat- Rozmán László visszajáró táborozóra teszek szert, s a helyszín is teljesen megfelel a szakmai fejlődéshez.
– Milyen érzés, hogy a táborozók a filmjeidet nézik és kíváncsian kérdezgetnek?
– Nagyon jó, hiszen úgy érzem, a sok munka, amit belefektettem a filmjeim elkészítésébe, kezdi meghozni a gyümölcsét. A tábor életéről is forgatok egy filmet, amelyet terveim szerint a záró ünnepségen mutatok be, és több videomegosztó oldalra fel szeretném tölteni.
Kedves olvasók, leendő táborozók, nézzék meg a táborlakók életéről és az előadásokról forgatott kisfilmet. Kísérjük figyelemmel Rozmán László alkotásait a médiában, hisz szerintem fogunk még hallani róla.
Szombathelyi Noémi
Szombathely, Kanizsai Dorottya Gimnázium
Séta - Sajtó és Tanulás - Keress minket, tekintsd meg fotóinkat a facebookon is!
Sikeres zalai diákok dosszié itt!
További Sétatérben megjelent anyagok
A Fejér megyei diákok írásai
A dunaújvárosi írások
A Vas megyei Séta tábor résztvevőinek munkái
A Veszprém megyei munkák