Rendőrségi

2011.10.19. 08:40

Peches tolvajok: bezárták a betörőket a templomba (frissítve)

Csak imádkozni akartunk, személyi szabadságunk megsértése, ha nem engednek ki, kiabálták az ajtó mögül azok a fiatal férfiak, akik a zalaszentiváni római katolikus templomba jutottak be hétfőn délelőtt.

Zalai Hírlap

Nem sokáig kellett várni  kiszabadulásukra, mert akkor már úton voltak a rendőrök az egerszegi kapitányságról.

- Kilenc óra fel járt az idő, amikor először találkoztunk velük - kezdte a nem mindennapi történetet Dormán Miklós, Zalaszentiván polgármestere. - A közintézményeknél próbálkoztak, mintha azt vizslatták volna, hová juthatnak be könnyen. Munkatársaimmal éppen a napi tennivalókat mértük fel a faluban, amikor összefutottunk velük és megkérdeztük, mi járatban vannak, tudunk-e segíteni? Határozott nemmel feleltek, de úgy gondoltuk, ügyelni kell rájuk - mondta.

Sejtésük beigazolódott, mert már tíz óra felé járt az idő, amikor egy polgárőr, Szabó Gyula figyelt fel az üvegcsörömpölésre, a hangok templom felől érkeztek. Azonnal értesítette a polgármestert, aki harmadmagával indult vizitálni.

- A nyomok egyértelműen elárulták, hogy betörők  jártak ott. Az új, de még alig berendezett plébániahivatal bejáratát berúgták, az oldalajtót megrongálták, az egyik ablakot befeszítették, belülről kinyitották a teraszajtót és körülnéztek az épüleben. Innen a templomhoz mentek - folytatta.

A sekrestye  feletti műemlék mozaik ablakot három helyen kövekkel bezúzták. Ezzel csak kárt okoztak, de ott  nem tudtak bejutni. Próbálták a templom bejárati ajtaját berúgni, ám a tölgy ellenállt. Ekkor a mellette álló kőkeresztre kapaszkodott fel egyikük, és a kórusfeljáró ablakát zúzta be, így bejutott az épületbe, kirúgta a kórus ajtaját és beengedte társait.
 
Ekkora odaért munkatársaival a polgármester, aki közben értesítették a rendőrséget.

- Szabó Gyulával ott találkoztunk, ő mondta, hogy betörők még a templomban lehetnek - folytatta Dormán Miklós. - Ezért az ajtót betámasztottuk, körbejártuk az épületet, nehogy valahol elszökjenek. Próbáltak ugyan, mert egyikük a kórusból  szőnyegen lemászott és az első ajtónál távozni akart, de nem tudott, ezért visszakapaszkodott. Ekkor fenyegetőztek, hogy megsértettük személyi szabadságukat, meg különben is ők csak imádkozni akartak. Aztán megérkeztek a rendőrök három autóval, és bilincsbe verve elvitték a betörőket - ért a történet végére.

Mint kiderült, a faluban trió máshol is próbálkozott. Egy Hunyadi utcai házhoz mentek be, de szembetalálták magukat a lakókkal, ezért távoztak.

További információk:
- Zalaszentivánon a rendszerváltás után a megyében az elsők között alakult polgárőr egyesület 1995-ben, amely 2008-ban szerveződött újjá.
- A kezdeti 14 taghoz további húsz fő csatlakozott, az egész képviselőtestület belépett a szervezetbe. Működési költségeikhez évente félmillió forintot kapnak az önkormányzattól.
- A járőrőrözéshez felmatricázott, fényhíddal szerelt Suzuki Wagon R+ gépkocsit használnak.
- A  rendőrök előállítottak a kapitányságra a három férfit. Egyiküket, akivel szemben több betörés elkövetésének gyanúja is felmerült, kihallgatása után őrizetbe vették, társai szabadlábon védekeznek.

Kedd délután a rendőrség az alábbi sajtóközleményt adta ki:
Hétfőn délelőtt arról kapott értesítést a zalaszentiváni körzeti megbízott, hogy betörők vannak a helyi templom sekrestyéjében. A Zalaegerszegi Rendőrkapitányság munkatárai azonnal elindultak a helyszínre, ahol elfogtak, majd a rendőrkapitányságra előállítottak három férfit, akiket a templomban helyi lakosok tartottak vissza. A három férfi megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy a plébánia épületének ablakát befeszítették, több ajtót megrongáltak és kidobtak egy mozaik ablaküveget. Egyiküket, akivel szemben több betörés elkövetésének gyanúja is felmerült, kihallgatása után a rendőrség őrizetbe vette, társai szabadlábon védekeznek. Az ügyben a Zalaegerszegi Rendőrkapitányságon betöréses lopás bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás.

OLDALTÖRÉS: Kedd délelőtti tudósításunk

Kedd délelőtti tudósításunk:

Hétfőn délelőtt érkezett a bejelentés a rendőrségre, hogy a zalaszentiváni római katolikus plébánia-templomba hívatlan látogatók érkeztek. A peches triót a helyiek észrevették és bezárták a templomba.

A templomból kiszűrődő furcsa zajra lett figyelmes az egyik zalaszentiváni lakos, aki nem volt rest, utána járt a dolognak, értesítve a község vezetőjét, s pár embert - számolt be civil tudósítónk, Horváth László.

A templomajtókon és üvegablakokon hamar felfedezték a rongálás nyomait, s a zajok arra engedtek következtetni, hogy a rongálók még nem távoztak. A helyiek azonnal értesítették a rend őreit, miközben a triót a helyszínen tartották: nemes egyszerűséggel rájuk zárták az ajtót.

Tudósítónk beszámolója szerint el nem tűnt semmi, azonban a rongálási kár jelentős, több százezer forintra tehető.

Információink szerint a három „áhítatos lelkű” atyafi, a zalaszentiváni kitérő előtt egy zalaegerszegi óvodát keresett fel - szintén hivatlanul.

Mint Salamon Róbert rendőrségi szóvivőtől megtudtuk, a három tettesből egyet őrizetbe vettek, őt más bűncselekmények elkövetésével is gyanúsítják.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!