Rendőrségi

2014.06.21. 06:11

Bárddal feszítette fel édesapja fegyverszekrényét (fotókkal)

Egy 39 éves rigyáci férfit gyanúsítanak a bűncselekmény elkövetésével - közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.

Vádemelési javaslattal zárta le a Nagykanizsai Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya azt a nyomozást, amelyet lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaélés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt rendeltek el.

A gyanú szerint 2014. február 7-én a délutáni órákban egy 39 éves rigyáci férfi feltörte édesapja fegyverszekrényét, abból kivette apja engedéllyel tartott vadászfegyverét és a közös lakásukban elrejtette. A nyomozás során kiderült, hogy a férfi a fegyver tartására engedéllyel nem rendelkezett. A nagykanizsai egyenruhások még aznap elfogták és a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki a fiatalembert. A gyanúsított azzal védekezett, hogy azért vette el a fegyvert, mert édesapja már öreg és nem szeretné, hogy valami felelőtlen dolgot tegyen, azonban hangsúlyozta, hogy nem akart senkit bántani.

Forrás: Zala Megyei Rendőr-főkapitányság

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya V. L. 39 éves rigyáci lakos ellen lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaélés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldte a Nagykanizsai Járási Ügyészségnek - közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!