Rendőrségi

2011.05.09. 13:53

Vérfagyasztó: hűtőládából mentettek ki egy idős férfit

Fagyasztóládából mentettek ki a rendőrök egy idős férfit Kiskunhalason - közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője hétfőn.

MTI

Mihályné Bornemisza Eleonóra őrnagy tájékoztatása szerint egy 21 éves férfi szóváltás követően megütött egy 68 éves embert, aki az ütéstől elvesztette az eszméletét. Ezután a fiatal férfi az általa halottnak vélt ember testét egy kamrában lévő fagyasztóládába rejtette, különféle nehezékeket helyezett a fagyasztóra, majd bekapcsolta a gépet.
   
A fiatalember ezután megkérte az egyik ismerősét, hogy az idős férfi házából különféle ingóságokat vigyenek el közösen, de azt is közölte, hogy megölte és a fagyasztóládába tette a sértettet - fűzte hozzá a szóvivő.
   
A segítségül hívott férfi rövid időn belül bejelentést tett a rendőrségen. A könnyű sérüléseket szenvedett idős férfit a rendőrök szabadították ki a fagyasztóládából, amelyben szerencséjére kevesebb mint egy órát töltött.
   
Mihályné Bornemisza Eleonóra beszámolt arról: az idős és a fiatal férfi is alkoholos állapotban volt vasárnap este.
   
A szóvivő hozzátette: az emberölés kísérletével gyanúsítható férfit elfogták, majd kihallgatását követően őrizetbe vették, és kezdeményezték az előzetes letartóztatását.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!