2011.05.05. 11:49
Vasúti pálya rongálóit érték tetten a rendőrök
Állampolgári bejelentés nyomán a rendőrök tetten értek három tiszabői lakost, akik Abádszalók külterületén a vasúti síneket rögzítő talpfacsavarokat és lemezeket akartak ellopni - közölte a Szolnok megyei rendőr-főkapitányság sajtóreferense csütörtökön.
A bejelentés szerint ismeretlen személyek a vasúti sínek között gyanúsan viselkedtek. A rendőrök éppen akkor értek a helyszínre, amikor a két 26 éves férfi és 18 éves társuk az előzőleg értékesítési célból felszedett 65 kilogramm talpfacsavart, továbbá rögzítőlemezeket egy zsákba kezdte pakolni - mondta el a szerdai eset részleteiről Veres Éva.
A vasúti pályát rongáló és ezzel a vasúti közlekedés biztonságát veszélyeztető tolvajokat előállították. A tettesek elismerték a bűncselekmény elkövetését, majd rendőrségi őrizetbe kerültek.
Néhány nappal korábban a karcag-tiszafüredi vasútvonal kunmadarasi szakaszán loptak el 83 sínrögzítő csavart. Baleset nem történt, mert a MÁV vonalgondozója időben észlelte a bűncselekményt. A rendőrség még a bejelentés napján megtalálta a két fiatalkorú tolvajt.