Rendőrségi

2011.05.30. 15:40

Ámokfutó rongáló

Pusztított a strandon, betörte egy mopedautó ablakait, letörte a visszapillantó tükrét, önkényesen beült egy megrongált Chevrolet-be, behatolt egy horgásztanyára, ahol megpróbált betörni egy épületbe. Mindez annak a férfinak a számlájára írható, akit a keszthelyi rendőrök fogtak el

zaol.hu


A keszthelyi rendőrök elfogtak egy férfit, aki megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy vasárnap hajnalban a kerítésen keresztül bemászott a helyi Helikon strand területére és betörte egy pizzázó ablaküvegét, többször belerúgott a bejárati ajtóba, egy iroda ablakát pedig betörte. Megalapozott a gyanú arra vonatkozóan is, hogy betörte a strand kerítése mellett leállított AIXAM típusú mopedautó két oldalsó ablaküvegét és hátsó üvegét, valamint letörte visszapillantó tükrét. A gyanú szerint a fentieken kívül a férfi egy, az Entz Géza sétány mellett leállított, Chevrolet típusú személygépkocsi jobb első ablaküvegét is kitörte, a motorháztetőt felnyitotta, beszállt a járműbe, majd miután erőszakkal eltávolította a kormány alatti burkolólapot, a vezetékeket lecsupaszította. Ezen kívül a kerítésen át bemászott egy horgásztanya területére, ahol a zárt ajtón keresztül megkísérelt behatolni egy lakrészbe is.  A rendőrök a férfi ellen rongálás, valamint lopás kísérletének megalapozott gyanúja miatt indítottak büntetőeljárást. Az ügyben még egy másik személyt is kihallgattak gyanúsítottként.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!