Rendőrségi

2011.04.06. 09:10

Légfegyverrel raboltak ki egy bisztrót

Két év tíz hónap, illetve két év börtönbüntetésre ítélt nem jogerősen szerdán a Tolna Megyei Bíróság két fiatalt, aki tavaly márciusban légfegyverrel kirabolt egy bisztrót Decs-Szőlőhegyen.

MTI

A bíróság az elsőrendű vádlottat, a bonyhádi Selyem Pétert és kismányoki társát, Takács Zoltánt fegyveres rablás miatt mondta ki bűnösnek, és három, illetve két évre eltiltotta őket a közügyek gyakorlásától is. Mindketten a büntetés felének letöltése után feltételesen szabadlábra bocsáthatók.
   
A 21 és 20 éves fiatal 2010. március 10-én hajnalban tért be az 56-os úthoz közeli bisztróba, és egy légpisztollyal a bevételt követelte. A vendéglátóhelyen dolgozó nő a fenyegetés hatására átadta a kasszában lévő 68 ezer forintot. A rendőrség az akkor még középiskolában tanuló vádlottakat aznap elfogta.
   
A bíró az ítélet indoklásában megjegyezte: olyan fegyverrel követték el a bűncselekményt, ami alkalmatlan volt bárki testi épségének veszélyeztetésére.
   
A bíróság a Btk. enyhítő szakaszának alkalmazásával hozta meg az ítéletet, és az 5-15 éves szabadságvesztéssel sújtható bűncselekmény megítélésénél nagy nyomatékkal vette figyelembe a két fiatal serdülőkori felelőtlenségéből eredő gondolkodásmódját és megbánását.
   
Az ügyész súlyosbításért, Takács Zoltán és védője enyhítésért fellebbezett, Selyem Péter és védője három nap gondolkodási időt kért az ítélet tudomásul vételéhez.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!