Rendőrségi

2011.02.04. 17:33

Előzetesben a kislányokat zaklató férfi (frissítve)

Előzetes letartóztatásba helyezte a Nyíregyházi Városi Bíróság azt a férfit, aki a gyanú szerint több alkalommal gyermekeket zaklatott Nyíregyházán - tájékoztatott a megyei bíróság szóvivője, elnökhelyettese pénteken.

MTI

A szemérem elleni erőszakkal és más bűncselekménnyel vádolt férfi a nem jogerős végzés indoklása szerint 2010 nyarától 2011 januárjáig több alkalommal kislányokat követett Nyíregyházán, majd utolérve őket az utcán, a lépcsőfordulóban, illetve a liftben fogdosta őket - ismertette Nyakó Zsuzsanna.
   
Tájékoztatása szerint a 32 éves gyanúsított büntetett előéletű; a városi és a megyei bíróság korábbi határozataival zaklatás és becsületsértés vétsége miatt két év próbaidőre bocsátotta.
Hozzátette: az előzetes letartóztatás indokolt, tekintettel a gyanúsításban szereplő bűncselekmény kiemelkedő tárgyi súlyára, továbbá lehet tartani attól, hogy szabadlábra kerülése esetén a gyanúsított megszökne vagy elrejtőzne.
   
A szemérem elleni erőszak bűntettének minősített esete öttől tíz évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő - jegyezte meg Nyakó Zsuzsanna.

OLDALTÖRÉS: Kislányokat molesztáló férfit fogtak el

Kislányokat molesztáló férfit fogtak el

Kislányokat molesztáló férfit fogtak el rendőrök Nyíregyházán, a 32 éves gyanúsított ellen ötrendbeli szemérem elleni erőszak megalapozott gyanújával indult eljárás - közölte Fülöp Gergely, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei főkapitányság sajtószóvivője csütörtökön.

Tavaly nyár óta több feljelentés is érkezett a rendőrségre, hogy egy férfi obszcén szavak kíséretében kislányokat fogdosott az utcán, illetve lakótelepi lépcsőházban és liftben - mondta a százados. Hozzátette: a 10-12 éves gyermekeket nem fenyegette az elkövető, fizikai sérülést sem okozott nekik, de nagyon megrémítette őket.  

A nyomozók szerdán fogták el a molesztálással megalapozottan gyanúsítható férfit. Beismerő vallomást tett, a rendőröknek azt mondta, "nem tud magán uralkodni, ha a hév elkapja".  A gyermekek ellen elkövetett bűncselekményért a gyanúsított kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztést kaphat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!