Rendőrségi

2010.12.16. 12:16

Hat zsarolót fogott el a rendőrség Szolnokon

Az elmúlt hónapokban több akció során hat zsarolót vett őrizetbe a rendőrség, akiket a bíróság már előzetes letartóztatásba is helyezett Szolnokon - közölte a megyei rendőr-főkapitányság sajtószóvivője csütörtökön.

MTI

Szeptember 18-án a szolnoki rendőrök elfogták V. Jenő Béla, P. Tamás és K. György helyi lakosokat, akiket azzal gyanúsítanak, hogy két szolnoki szórakozóhely tulajdonosát élet elleni fenyegetéssel védelmi pénz átadására kísérelték meg rávenni. A szökésben lévő negyedik társuk, R. Tibor később került rendőrkézre Budapesten. A négy férfit őrizetbe vették, majd előzetes letartóztatásba kerültek - mondta el az első leleplezésről Pásztorné Kovács Ágnes főhadnagy.
   
Az eljárás során több mint 30 tanú, köztük több sértett került már kihallgatásra. A rendelkezésre álló információk arról szólnak, hogy a szolnoki család tagjai több magánszemélyt és vállalkozót károsítottak meg anyagilag, majd zsaroltak meg életveszélyes fenyegetéssel.
   
A sajtószóvivő közlése szerint december 8-án a szolnoki rendőrök további két társukat fogták el, és V. Imrét, illetve V. Vencelt szintén zsarolás bűntettének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki. A két elkövetőt december 10-én szintén előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság.
   
Korábbi bűnözői életmódjukból adódóan már valamennyien ismertek a nyomozó hatóság előtt hasonló erőszakos és garázda jellegű bűncselekmények elkövetése miatt. Velük szemben már többször folyt büntetőeljárás, és mindannyian büntetett előéletű személyek.
   
A Szolnok megyei rendőr-főkapitányság várja mindazok jelentkezését, akiket ezek a személyek károsítottak meg, adataikat bizalmasan kezelik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!