Rendőrségi

2010.05.28. 06:39

Üldözés az éjszakában! Könyörgött, hogy hagyják elmenni

Sokáig fogja emlegetni azt az éjjelt két fiatal, akik tisztes zsákmányt remélve érkeztek Bagodra szerda hajnalban. Már felpakolták a kiszemelt vasakat, csöveket a biciklijükre, amikor polgárőrök ütöttek rajtuk.

MTI

- Az egyiket sikerült azonnal elkapni, lenyomtam a földre és rákiáltottam, hogy meg ne próbáljon menekülni - mesélte pár órával az akció után is izgatottan Bálint Péter. -Testvérem, Laci meg a másik nyomába eredt, őt is elkaptuk a József Attila utcában.

- A másik tolvaj a bokrok között akart elbújni. Közben könyörgött az emberem, most az egyszer hagyjuk elmenni, de megmondtam, amíg a rendőrök nem jönnek sehová nem eresztem - mesélte.


A rendőrök érkeztéig is volt dolguk a polgárőröknek, mert a falubeliek  összesereglettek a hírre és kevés híja volt, hogy helyben nem vettek elégtételt a tolvajokon.

- Majdhogynem meg kellett őket védeni a haragjuktól - vette át a szót Darvas Károly, a közel százfős bagodi polgárőrség vezetője. - Érthető az indulat, mert az utóbbi időben több betörés is történt a faluban. Lakásokba jutottak be, kisgépek tűntek el, fémanyagokat vittek el, betörtek a boltba is. A környékbeli falvakban se volt nyugalom, Salomváron temetés idején, Zalaháshágyon meg a lakodalom alatt dolgoztak a tolvajok. Ezért még jobban odafigyeltünk már mi is - magyarázta.

Türelmük rózsát termett: szerdára virradóra négyen adtak szolgálatot, amikor egy óra után a Zala utcában felfigyeltek a ligetes területen pakoló alakokra. Csövek, egyéb holmik kerültek a Pápáról érkezett 16 éves tolvaj és 18 éves szőcei társa kerékpárjaira. Miután rajtuk ütöttek, szinte azonnal tucatnyi polgárőr indult a menekülő tolvaj után, aki tíz perc alatt kézre került.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!