Rendőrségi

2007.05.12. 02:28

A gyári számot kiköszörülték, el akarták adni a kerékpárt

Zalaegerszeg (ag) - A zalaegerszegi rendőrkapitányság járőrei csütörtökön este a Bozsoki utcában találták meg azt a több mint százezer forintot érő te ...

MTI

Zalaegerszeg (ag) - A zalaegerszegi rendőrkapitányság járőrei csütörtökön este a Bozsoki utcában találták meg azt a több mint százezer forintot érő terepkerékpárt, amelynek eltűnését aznap délelőtt jelentették be a kapitányságon.

A járőrök két férfit igazoltattak, akik egy kerékpárt toltak. A jármű eredetéről nem tudtak hitelt érdemlően nyilatkozni, azért azt a rendőrök tüzetesen átvizsgálták. Ennek során kiderült, hogy a bicikli azonosítószámát a vázból kiköszörülték. A 31 éves zalaegerszegi férfit és 23 éves társát a járőrök előállították, a kerékpárt lefoglalták.

A két férfi kihallgatásakor kiderült, hogy az ellopott kerékpárt este a városban el akarták adni. A gyári számát pedig azért köszörülték ki, hogy a tulajdonosa ne tudja azonosítani.

Ezek is érdekelhetik