Pusztaszentlászló

2010.02.25. 14:43

Küszöbön a tavasz!

Míg a természet megfiatalodik, kizöldül, megszépül, addig rajtunk most vesz erőt a fáradtság. Az emberek nagyobb százaléka egész nap csak szüttyög, bágyadt és aluszékony. Erre keresünk kiutat pár energetizáló stratégiával.

Varga Jánosné

Mozogjunk sokat, legyünk sokat a szabadban, és ügyeljünk a helyes táplálkozásra még az ünnepek idején is bármilyen nehéz. Álljunk ellen az „ illetlen” ételeknek, valamint a nassolásnak, és a téli napsütést se hagyjuk ki.  A napfény ellát bennünket D-vitaminnal. A váltó fürdő kifejezetten tanácsos így tavasz idején. Ezzel a kapilláris ereket edzük.

Ha heti két alkalommal szaunázunk, nemcsak a téli salakanyagoktól szabadulunk meg, hanem edzésbe hozzuk a vérkeringésünket. A szaunázás ráadásul megvéd a tavaszi fertőzésektől.
Használjunk élénkebb színeket mint vörös, rózsaszín, sárga jókedvre derít, üdít és tevékennyé tesz. Ne feledkezzünk meg az ideális reggeliről sem, ami lehet: zabpehely, joghurt, egy banán és egy csésze gyömbér tea.

Jöhet az agyunk táplálékáról való gondoskodás, hiszen agyunk is éhezhet, és kémiai reakciókat válthat ki. Vegyünk magunkhoz jókedv anyagot azaz szerotonint kiváltó élelmiszereket : tésztafélék, rizs, datolya, krumpli, füge .

Boldoggá tesz minket egy kis adag paradicsomos olasz tészta. Egyszerű könnyű recept, és egyből lesz erőnk átvészelni a napot.
Hozzávalók:
•       Spagetti v. penne tészta
•       3 db paradicsom
•       1- 2 gerezd fokhagyma
•       1 kis fej vöröshagyma
•       2 babérlevél
•       só
•       csipet barna cukor
•       fehérbors /csipet/
•       bazsalikom, olívaolaj

Elkészítés:
A tésztát sós vízben megfőzzük. Amíg fő, elkészítjük a paradicsomos szószt. Ehhez a paradicsomok héját bevagdossuk, néhány másodpercre lobogó vízbe merítjük, majd könnyedén eltávolítjuk. Ezután egy kevés vízben elkezdjük főzni a lereszelt hagymával amíg pépessé válik. (Ha jó érett a paradicsom, ez gyorsan bekövetkezik, ha nem, kicsit tovább tart. ) Főzzük bele a babérlevelet is. Ha nem lesz teljesen egynemű, turmixolhatjuk. Belenyomjuk a fokhagymagerezdet, fűszerezzük a felsoroltakkal ízlés szerint . Amikor elkészültünk ezzel, még kicsit rotyogtatjuk, a kívánt sűrűségűre forraljuk..


Készítsünk hozzá friss salátát.

Hozzávalók: apró darabokra vágott paradicsom, rukkola saláta, bazsalikom, olíva bogyó, feta sajt. A leszűrt és kevés olívaolajjal megöntözött tésztához keverjük a paradicsomszószt, és a feta sajtos zöldségeket.

Készíthetjük szósz nélkül is: egyszerűbb, csak a salátában több legyen a paradicsom és ízesítsük kevés hagymafélékkel/vöröshagyma, metélő hagyma, fokhagyma stb.



Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!