Programok

2017.07.21. 12:35

Lélekgyámolító borok, szórakoztató programok

Vasárnap estig várja a vendégeket a nyugat-balatoni borfesztiválok következő programja: ezúttal Balatongyörökön kínálják a térség nedűit és szórakoztató programokat, koncerteket.

Keszey Ágnes

A csütörtök esti megnyitón Biró Róbert polgármester arról  szólt, hogy míg e rendezvénynek 22 éves múltja van a településen, addig a balatoni szőlő-és borkultúra több ezer éves múltra tekint vissza. Erről tanúskodnak   a Szépkilátónál talált római kori leletek is. Megemlékezett a falu egykori  tanítójáról, a  160 éve született Bucsy Józsefről is. Ő volt az, aki a faluban az 1800-as évek végén - a  szőlővész pusztítása után  - részt vett az ellenállóbb amerikai fajták telepítésében, hitet adva a falubelieknek, hogy újrakezdjék a szőlőtermesztést.

Biró Róbert polgármester köszöntötte a vendégeket

A polgármester beszéde után dr. Brazsil József, a Da Bibere Zalai Borlovagrend elnöke  nyitotta meg a borfesztivált.

– El szeretném mondani, mi kell a jó borfogyasztáshoz. Először is jó bor, aztán jó környezet és nagyon jó baráti társaság, akikkel együtt tudunk lenni. Itt Balatongyörökön minden megvan ehhez. A bor táplálja a testet és a lelket is. A lélek néha gyámolításra szorul, ezt néha a borban, mint segítőtársunkban megtalálhatjuk - hangzott el a megnyitóbeszédben. A nedűket Zolcsák Miklós áldotta meg, majd kihirdették az idei térségi borverseny eredményeit. A látogatókat nem csak zalai, balatoni rozé, fehér és vörös borok várják, hanem koncertek  is.

dr. Brazsil József nyitotta meg a borfesztivált

Pénteken este hattól gyerekprogramok:  játszóház és bábelőadás lesz, 20 órakor veszi kezdetét a Gesarol együttes születésnapi koncertje, 21 órakor pedig utcabál kezdődik a Helios zenekarral Szombaton  18  órától a gyerekeket játszóházba várják,  19 órakor fellép a Naked Truckers  rockabilly trió, lesz capoeira-bemutató, 21 órától a Bohemian Betyars koncertezik, majd  utcabál kezdődik  a Silver együttessel.

Vasárnap ismét játszóházzal indul az est, 19 órakor a Belau zenekar, majd a SoulFool Band lép fel, a  Crazy Monday zenekarral és utcabállal zárul a négy napos program.

Ezek is érdekelhetik