„Luca néni, szeretlek!”

Füle Luca tavaly szeptemberben helyezkedett el az Űrhajós utcai óvodában, rögtön a diploma megszerzése után. A „gimis közmunkát” régi óvodájában töltötte, ahol számos pozitív visszajelzést kapott arról, hogy alkalmas lenne erre a pályára. Számára akkor ez még csak egy jól csengő B terv volt, ugyanis építész szeretett volna lenni. Ám minél többet gondolt rá, annál vonzóbbnak látta az óvónői hivatást. Világéletében Zalaegerszegen élt, leszámítva az egyetem három esztendejét, amit a fővárosban töltött. Egyértelmű volt, hogy hazaköltözik – egyrészt anyagi megfontolásból, másrészt mert Zalaegerszeg Budapestnél sokkal élhetőbb város, „főleg, ha az ember családot szeretne”. Márpedig ő szeretne. Több gyermeket is. „Mindig is azt gondoltam magamról: elsősorban anya szeretnék lenni, ez szintén befolyásolta pályaválasztásomat”, mondja. S bár a családban nem, ismeretségi körében mindig voltak gyerekek, gyakran vigyázott is rájuk, ez szintén szerepet játszott döntésében, idézi fel a kezdeteket, miközben az ovisok oda-odafutnak hozzá az udvaron.

– Szeretek itt dolgozni. A gyerekekkel jól megértjük egymást, a kollégák befogadtak, segítőkészek és kedvesek velem. Mindenkinek ilyen munkahelyet kívánok – hangsúlyozza Luca, megjegyezve: vegyes csoportban dolgozik, 3 és 7 év közötti gyerekekkel, szám szerint 22-vel. Meséli: akkor nőtt fel a feladathoz, amikor először maradt egyedül a teljes csoporttal. S bár az első egy-két hónapban mindennap nagyon elfáradt, és a napközbeni zsibongás után már csak csendre vágyott, mára hozzászokott a terheléshez, és van ideje, energiája a családra, edzésre, barátokra. Hosszú távon is el tudja képzelni magát óvónőként…